Bicebóca

 Tegnap arra lettünk figyelmesek, hogy sántikál a gyerek. Sántikálva fut és ugrál, mint a kutyánk, amikor lábon csípte egy méh, és fájlalta, majd jött a kaja, és onnan a láb probléma feledésbe merült, futni kellett. Na ilyen a mi fiunk is, sántikálva fut, nem sok fájdalmat érez. Szerintünk ez a koraszülött múltja miatt van, nagyon magas a fájdalomküszöbe, bár állítólag fordítva "kéne" lenni, és pont, hogy nagyon érzékenynek kéne lennie, de ilyen alapon nem is "kéne" ilyen erős-magas-egészséges-stramm legénynek lennie, papíron.

Na de elvittük a házorvoshoz, aki továbbküldött a Bethesdába kivizsgálásra, csípőgyulladás-gyanúval. Mivel több ügyelet bezárt a környéken, a megmaradtaknak még nagyobb a terhelés, és tényleg iszonyú tömeg volt. Az orvosok, nővérek, és mindenki a seggén veszi a levegőt, és bár szokás szerint lebasztak, mert nem vittem lakcímkártyát, mindenki nagyon emberséges, kedves, rendes volt. Nem találtak semmit, nem igazolódott a gyanú, szóval nem tudjuk, mitől sántít. Húzódás-gyanú, de nem tudni, mi okozta.

Mivel (vagy éppen annak ellenére, hogy) az elmúlt 2 évben sikerült elkerülni a gyerekkórházakat, most nagyon beütött a poszttraumás stressz, nagyon rosszul viseltem, és sok energiát kivett belőlem. Pedig nem történt igazán semmi extra. Belengették, hogy kell labor, akkor nagyon kezdtem összeomlani (lefogni vérvételhez - been there, done that, no thanks), de aztán úgy döntöttek, mégsem kell, megúsztuk. A gyermek nálam sokkal jobban viselte, unta, amikor uncsi volt, izgult, mikor izgi volt, és elszaladt az ultrahang elől, de utolértem, pedig sántán is gyors :), szóval olyan volt, mint a többi gyerek. 

Remélem, hamar elmúlik a sántikálás.

Ami még szuper, hogy kitalálta ősszel, hogy farsangkor zsiráf akar lenni, és tartja is magát az elképzeléséhez,és megnéztem marketplace-en, és meghökkentő mennyiségű zsiráf-jelmez van 4-5 éveseknek, szóval ez egy dolog ebben a korban, úgy látszik. Már le is leveleztem egy szimpi nővel, aki a munkahelyem mellett lakik, hogy holnap megveszem tőle.

Már megint meló, de most jó hírek

 Ami viszont jó hír, hogy tegnap megkérdeztem, kb. mire számíthatok a határozott idejű munkaszerződésem kapcsán, és mondták, hogy épp akarták mondani, hogy szeretnek velem dolgozni, és szeretnék, hogy maradjak, ezért írjuk át határozatlan idejű szerződéssé, meg sem várva az áprilist. Nagyon örültem neki, már kezdett nyomasztani, hogy újra bele kell vetnem magam az álláspiacba.

Fun fact, hogy tegnapelőtt ránéztem, milyen pozíciók vannak, és találtam egyet, ami nem gyakran kerül meghirdetésre, szakmailag kapcsolódik, de kicsit más, és elég izgalmas, és hirtelen ötlettől vezérelve megpályáztam. 42 évem alatt nem igazán volt velem olyan, hogy valamit hirtelen meglátok/kitalálok, és akkor az nekem sikerül különösebb extra szenvedés nélkül, és még húszezresre sem estem soha, szóval nem hiszem, hogy egyáltalán behívnak, vagy hogy bármi lesz ebből, de egy kicsit piszkálja a fantáziámat.

 Árnyalódott az ovis helyzet. Nem a félelmetes anyuka a gond, ő csak rátesz egy lapáttal. Egyszerűen nem akar menni oviba. Mikor odaérünk, sír, bebújik a hátam mögé, úgy halássza ki onnét az óvónéni, ő pedig szorítja a kezemet, amíg csak bírja, és közben sír. Megszakad a szívem. Állítólag egész délelőtt szomorú, nem játszik, legörbül a szája, pityereg, aztán ebédre már oké. Nem tudjuk, miért van ez, a szeptemberi beszokás alatt nem volt ilyen, és egész ősszel örömmel ment. Olyan nehéz ez, mert nem tudjuk, mi történik vele igazából, nem nyilatkozik. Remélem, hamarosan visszarázódik, ha nem, akkor nem tudom, mit csinálunk. :( 

 Nehezek mostanában az óvodai reggelek. Nem volt ez jellemző, már a bölcsiben is gond nélkül, örömmel ment be a csoportszobába, maximum hosszabb szünet, betegség után volt egy kis "visszaszokás".

Na és most az lett, hogy fél az egyik anyukától a fiam. Már itthon vonakodik, időt húz, aztán görbül a száj, cseppen a krokodilkönny, és mondja, hogy fél Lacika anyukájától. 

Van ugyanis egy anya-fia páros, ahol valami óriási gond lehet. Nem tudjuk, pontosan mi, és esküszöm nem is érdekelne, semmi közöm hozzá, de minden reggel elképesztő feszkó sugárzik belőlük. Az alaphelyzet, hogy a kisfiú nem akar bemenni. Az anyuka pedig felváltva passzív-agresszív és aktív-agresszív módszerekkel próbálja bejutásra bírni. Fojtott hangon, szarkasztikusan mondogatja neki, hogy jó, akkor hazajössz velem, maximum nem tudom elvégezni a mai feladataimat (a gyerek szerintem nem érti a szarkazmust és azt hiszi, tényleg hazamehet ilyenkor), aztán olyan is volt, hogy útban volt a gyerek (a mi szekrényünk előtt ült, és kértem, hadd férjünk oda), és akkor anyuka hirtelen a ruhájánál fogva felkapta és odébb dobta a gyereket, köpni-nyelni nem tudtunk, sem én, sem a kisfiam. És valami iszonyú feszültség árad belőlük, és hosszú-hosszú időket töltenek így reggel a folyosón. Nem tudom, mennyit, mert már ott vannak, mikor érkezünk, és még mindig ott meccseznek, mikor mi már átöltözve, kezet mosva bemegyünk a csoportszobába.

Ott tartunk, hogy meglátja a nőt a gyerek és sírva bújik mögém, illetve ugye már itthon fél, hogy majd ott lesz. Tanácstalanok vagyunk. Mondogatjuk neki, hogy a néni rá nem haragszik, őt biztosan nem fogja bántani, és nem kell vele foglalkozni, de egyelőre nincs hatása. Az óvónéniknek is jeleztem, de nem mondtak semmit, úgy hallottam, nagyon nehéz életű az egész család, és problémás a gyerek, szóval nekik sem lehet egyszerű. De nagyon félek, hogy elromlik az ovi-élmény. Szerencsére jövőre iskolás lesz a másik fiú, de még csak január van, szóval valahogy át kell ezen billenni. 

Nyaf

 Nehéz ez a január. Nem tudom pontosan, miért, de valahogy indokolatlanul fáradt és kedvetlen vagyok napok óta. Semmi sem különösebben extrém szar, persze van sok "kisebb" dolog, például tegnapra lázas lett a gyerek 4 nap ovi után (igaz, hallottam olyat is, aki már a szünet végére beteg lett, és el se jutott az oviig, szóval lehetne ez is rosszabb). Kapott este Nurofent, és ma ugrál a fejünkön, szóval nincs nagy gáz, bár a szeme csillogásán látszik, hogy betegecske. 

A munka körüli bizonytalanság is kezd szerintem mélyen nyomasztani, na és a támfal okozta teljes lenullázódás, utoljára 20 évesen álltam úgy anyagilag, ahogy most. És persze nem halunk éhen, meg hálisten van családi védőháló, szóval nyilván kussoljak, de akkor is nyomaszt. Ami reálisabb, mint ha leszarnám, lássuk be.

Párom a következő munkahelyét, nagyon lelkiismeretes, minden formát és csatornát bevet, el is kezdődtek az interjúk. Sok idő lesz ez, és szerencse is kéne hozzá. 

Aztán lehet, hogy csak fázom, az a baj. 

Ovi-meló

 Tegnap újra indult az ovi, és nem ment könnyen, krokodil könnyek voltak és olyan szemrehányó tekintet, ami egész nap kísértett, és nem volt igazán hiszti, hanem kötelességtudóan, de sírva ment az óvónénivel. Annyira sajnáltam. 

Ma már simán ment, jókedvűen, és úgy köszönt el délután a néniktől, hogy "holnap is jövök". Úgyhogy visszarázódik, de látszik, hogy nehéz ez neki. 

A munkában vannak most kételyeim, hosszas álláskeresésem után egy határozott idejű szerződéssel járó pozíciót kaptam, és rohan az idő, 3 hónap múlva lejár a szerződés. Érzésem szerint hosszabbítani fognak utána, de nincs még róla biztos infó, és a jövő héten tervezek rákérdezni. Amúgy vegyesek az érzéseim, ami egész jó ahhoz képest, mintha utálnám az egészet. Jelenleg jó a csapat, a feladatkört nagyjából szeretem, és nagyon rugalmas az időbeosztás, megfelelő mennyiségű home office is van. Csak nemsokára új főnököm lesz, akit már ismerek valamennyire, és szerintem sok ponton meg fog változni az egész, és nem jó irányba.

Persze ha megtartanak, akkor utána én bármikor felmondhatok, mint bármelyik másik munkahelyen, és most körülnézni sem hülyeség, hogy legyen B terv, ha mégsem tartanak meg (vagy ha véletlenül találok egy jobbat), de őszintén szólva semmi kedvem nincs ebbe belevetni most magam. 

White Lotus

 Ledaráltuk a White Lotus sorozatot, amit tudom, rajtunk kívül már mindenki látott, na de tényleg rohadt jó, különösen a első évad. Nagyon bejön a hangulata, a zenéje, minden. Várom, mi lesz a következő, amire így rá lehet majd kattanni. Ráadásul viszonylag kevés dolog van, amit ketten együtt, egyforma lelkesedéssel tudunk nézni, mert a kedvesem szerint sok minden para, és ő nem néz para dolgokat. Na de ez pont jó volt.

Ami érdekes volt, és most spoiler következik (!), hogy a 2. évadban van egy csomó meleg csávó, akik nyíltan, mondhatni gátlástalanul élik az életüket, orgiák, kokain, satöbbi, teljes felszabadultság, és akkor ott van a leszbikus nő, aki kb. 50 éves, besavanyodott, szigorú, magányos, szarfej, és egy ponton kiderül, hogy még sosem volt nővel, csak szeretne, és infantilisan béna próbálkozásai vannak a nyilvánvalóan hetero és teljesen közönyös beosztottja irányába. (Brosst vesz neki!) Érdekes a kontraszt a meleg férfiak ábrázolásához képest. A spoilerek netovábbja, hogy a meleg csávók mind meghalnak a végére, a leszbikus nő pedig eljut az ágyig egy kedves-csinos-fiatal nővel, szóval ez így most hangosan végiggondolva, az nevet, aki utoljára nevet, persze nem mintha létezne ilyen verseny a meleg férfiak és nők között.