Athén

 Az athéni útról még eddig nem sikerült szót ejtenem, mert eléggé bedaráltak a mindennapok. Na de most. 

Alapvetően minden elvárásomat felülmúlta mind a szakmai, mind a szabadidős rész, és bár iszonyú fárasztó volt, jól éreztem magamat. Nagyon érdekes, hogy amióta anyuka vagyok, nem volt huzamosan ilyen sok idő (de a töredéke sem), mikor nem kell készenlétben lenni valamilyen módon. Persze ennek az árnyoldala, hogy ha szükség lenne rám sem tudnék ott teremni, de tudtam, hogy jó kezekben van, így ezt teljesen el tudtam engedni. Tök jó volt a sok új inger, a nemzetközi környezet, még egy house clubban is voltunk, ami fura, de este 11-kor már fullon volt, és éjjel fél 2-ig táncoltunk a külföldi kollégákkal. 

Az itthoniak előtt le a kalappal, a kedvesem mindenben maximálisan helyt állt, még fodrásznál és oltáson (!) is voltak, és olyan biztonságos és nyugodt légkörben, hogy a gyerek egyáltalán nem borult meg az 5 nap alatt. Minden nap videochateltünk, és az ujján számolta a napokat, és mondta, hogy "te is nagyon hiányzol Anya", de szépen fegyelmezetten várt, és mindennél jobb volt újra megölelni. 

Úgyhogy sok szempontból adott töltést a múlt hét, egyáltalán nem is hittem volna. 

Anyák napi beszámoló

 Az előzetes elvárásokkal szemben MÉGSEM fulladt botrányba az anyák napja, mert végül kibírtuk, hogy nem esünk egymásnak szexuálisan, ami ugye a többi anyukának nem kunszt, mivel apukák nem voltak ott, akikkel egymásra gerjedtek volna, így csak mi voltunk potenciális veszélyforrás, hogy megzavarjuk az ünneplést, de uralkodtunk állatias ösztöneinken. 

Viccelek.

Mármint TERMÉSZETESEN nem történt semmi olyan, amihez az ovis gyerekek kicsik, így feleslegesnek bizonyult az óvónéni aggodalma. A gyerekek a saját anyukájukkal voltak elfoglalva. Az anyukák közül akiket ismerünk, azokkal elbeszélgettünk, akiket nem, azokkal pedig fogalmam sincs, mi volt, de nem éreztük magunkat rosszalló tekintetek kereszttüzében.

A fenti bekezdéseket jó lett volna, ha meg sem kellett volna írni, mert nem ez a lényeg, hanem hogy annyira büszkék voltunk a kisfiunkra. Szépen bevonultak, felsorakoztak, és először a kisebbek elmondták a rövidebb verset (a miénk is kisebbnek számít), aztán a nagyobbak a hosszabb verset, aztán énekeltek, aztán minden anyuka kapott 1-1 rajzot, meg 1 "gyári" ajándékot, és mi 2 rajzot kaptunk (ami mint kiderült, a mufurc óvónéni érdeme, szóval nyilván a szíve arany, csak más generáció satöbbi), és 1 "gyári" ajándékot, és nekem folytak a könnyeim, ahogy a kis drágám szavalt meg énekelt, és felváltva nézett kettőnkre mosolyogva. És nem tudok nem gondolni rá, hogy honnét jött és miken ment át, és most csinálja szépen az anyáknapi műsort, aktív résztvevőként, csinosan, vidáman.

Hazafelé a kocsiban elszavalta nekünk a nagyobb gyerekek hosszabb versét is, mert az is ráragadt. 

Anyák napja - solved

 Visszatértem Athénból, és mindjárt mesélek is róla, de előbb a ma reggeli beszélgetésemet mesélem el az óvónővel. Sikerült elkapnom, és mondtam neki, hogy az anyák napján szeretnénk mindketten ott lenni, mert a gyereknek ez lenne a legjobb. Egyből húzta a száját, és mint kiderült, az a fő probléma, hogy mit szól akkor a többi gyerek, és ő mit mondjon, ha megkérdezik, és szerinte még kicsik ehhez, na és persze a szülők is mit szólnak. Mondtam, hogy a gyerekek tapasztalataim szerint leszarják ezt, rákérdeznek, kapnak egy választ, hogy aha 2 anyukája van, aztán találnak valami érdekesebb kérdést, pl. milyen színű a függöny. A szülőket meg én szarom le őszintén szólva. 

Nem igazán volt meggyőzve, egyáltalán nem tetszett neki, meg mondta, hogy jaj a gyerekek majd kérdik, miért csinál 2 ajándékot, meg ilyenek. (Aztán kiderült, hogy valami rajzot már 2-t csinált, lehet, hogy azt a jobb fej óvónéninek köszönhetjük.) Mondtam, hogy nem hiszem, hogy titkolni kéne a családi felállásunkat, és a szülők egy részének már leesett. Szóval eléggé beleálltam, magamhoz képest pedig aztán végképp kifejezetten, és az lett a vége, hogy legyintett, hogy na jó akkor gyertek, lesz ami lesz. 

Őszintén, szerintetek MI lesz? De most komolyan. Szerintem semmi, de lehet, hogy már tényleg elbutultam a liberális buborékomban. 

 Közeleg az athéni kiruccanás, és valahogy én is haladok a folyamattal, egyrészt nehéz nem örülni annak, hogy a szálloda tetején medence van, ahonnan kb. karnyújtásnyira van az Akropolis, másrészt marha sok lesz az egész, nekem is, a családnak is, de talán segít az önállósodásban, és minden tök oké lesz. 

Hálisten haladunk az ovival, állítólag már tényleg játszogat a gyerek a kislánnyal, akiről eddig  csak ábrándozott, pl. olyan sztorik vannak, hogy "szedtem neki pitypangot, de nem tetszett neki, mert lekonyult (that's what she said), aztán szedtünk másikat és elfújta", meg szombaton megyünk ennek a kislánynak a szülinapjára, már megvettük az unikornisos ajándékot is, kíváncsi leszek, mi lesz belőle.

Ja és ami kevésbé derűs: a vezető óvónő üzente kérdésünkre, hogy az anyák-napi piknikre csak egyikünk menjen. Ez a legdurvább WTF, és még nem üzentünk neki vissza semmit, meg minden reggel neki adom át a gyereket, szóval lenne alkalmam nyakon hányni, de eldöntöttük, hogy mindenképp megyünk mindketten. Az asszertivitás jegyében ezt közölni kéne vele előre, de semmi kedvem nem volt még. Esetleg készítek neki egy oklevelet, hogy "Az Első Homofób Megnyilvánuló", mert még eddig semmi hasonló nem történt velünk. Állítólag azt mondta indokként, hogy másnak is csak egy anyukája jön... Nyilván hülyeség volt megkérdezni egyáltalán, de azt gondoltuk, ez a módja, ha megkérdezzük, hogy ugye ez oké. 

Camekék

 Arról nem írtam még, hogy hová fajult az állástinderezésem legutóbbi vadhajtása (aka CAMEK, Cég, Aki Már Egyszer Kikukázott). 

Ugyebár itt végigmentem a zsákbafutás-lepényevés típusú vetélkedőn, majd eltűntek hetekre, mind a Cég, mind a közvetítő fejvadász, ebben nagy egyetértést mutatva, miszerint reális ez a fajta ignorálása a jelöltnek. Aztán előkerültek a fejvadin keresztül, kérdezvén, aktuális-e még a nyitottságom, mivel valaki mást választottak elsőre, akivel nem sikerült végül megállapodni, és én lennék a B-terv. Mondom jó, akkor nézzük meg, már csak egyetlen köröcske Teamsen valami külföldivel, miért ne. Ezt visszajeleztem, majd ismét eltűnt mindenki kb. 2 hétre. 

Mikoris felhívott a fejvadász, hogy neki még mindig nincs semmi infója rólam, de azt elárulhatja, hogy kértek be új embereket, kevesebb tapasztalattal, mint ami nekem van, és mivel neki (a fejvadinak) ELSŐDLEGES A JELÖLTÉLMÉNY, ezért elárulja, hogy sűrű élettapasztalata alapján (fiam lehetne) valószínűsíthető, hogy ezek engem ide már nem fognak felvenni, és inkább zárjuk ezt le. Hogy nekem jó legyen. Mondom jóvan, hát én is rájöttem már erre magamtól is, de azért köszi. 

Na és akkor előállt vele, hogy lenne itten egy új pozíció, érdekelne-e... Hát ezért lett neki hirtelen fontos a jelölt élmény. Mekkora trágya arc itt mindenki, Camekék és a nyikhaj is, ezek tényleg így mozognak az életben? (Nem érdekel az új pozi.)

Mix

 Eltűntem, mint az aranyóra, részben belefulladtam a húsvéti csokikba, de igyekszem most már kienni magam. Volt húsvéti családi grillparty, tavaszi szünet, rengeteg kerti munka, meg tök jó ez az idő, bár nyilvánvalóan meg fogunk sülni nyáron, de most olyan klassz. Vettünk chillezős bútort az erkélyre, ami nálunk hiánypótló volt, és nagyon olcsó de mégis kényelmes, tegnap este már meg is volt az első kiülős borozásom, és még szúnyogok sincsenek. Valszeg most kéne megállítani az időt, vagy legalábbis az időjárást. 

Lesz ma ovis szülői, ami abból a szempontból biztosan jobb lesz az előzőnél, hogy most nem kell SZMK tagot választani/jelölni/kényszeríteni, szóval mi baj lehet? Esetleg kiderül, hogy a nyári szünet hivatalosan 4 hét, de nem hivatalosan májustól októberig tart, és csak ügyelet lesz a pincében, vagy nem tudom, hátha nem is lesz semmi kellemetlen. 

Ma volt a tavaszi szünet utáni első ovis nap, és izgultam, hogy vajon egy harmadik beszoktatást kezdünk-e el, és megint minden szörnyű lesz-e, de hálistennek tök oké volt. A szünetben, saját kérésére, vinni kellett locsolni a gyermeket, és örült, hogy találkozik a pajtásaival, szóval lassan tényleg eljutunk talán oda, hogy feltalálja magát a többi gyerekkel, nagy boldogság ez a szívemnek. 

Az is lesz még, hogy 2 hét múlva megyek 5 napra Athénba, cégesen, és vegyesek az érzéseim. Egyrészt napfény, tenger, változatosság, multikulti, Akropolisz, és finom görög ételek, másrészt félek, hogy sok lesz ennyi idő a kisfiamnak nélkülem, és persze az egész családnak a logisztika, ez nyomasztó. Választásom nincs, és előre kell menni, hátha egész jól megoldja, és halad az önállóság útján. 

Parti

 Kisfiunk megkapta élete első zsúr meghívóját. Az ovis zsákjába volt téve, rajta a neve, a jele, és a leendő szülinapos kislány neve és jele, szépen kitöltve az unikornisos képeslap, hogy kit, hová, miért hív. Annyira menő, és megható is, ez egyértelműen a saját szociális "sikere", főleg, hogy ez az a kislány, akiről csomót beszél, és távolról rajongja, plusz azt mondja rá időnként, hogy a testvére. Múltkor festett neki itthon egyet, meg mesélte, hogy volt valami összepacsizás, szóval alakítja a kis kapcsolatait. Pár hete még tudni véltem, hogy ő lesz a csoport fura gyereke, aki nem barátkozik senkivel. Amúgy még mindig nem barátkozik igazán, de tökre nyit, és íme, zsúrba megyünk, olyan megható! Ahogy az egyik barátnőmmel írtuk: az ember tiszta szívből, egész nap örül, ha a gyerekével valami jó történik, mint mondjuk mikor 16 évesen randira hívta a kiszemeltje, csak még annyival jobb, hogy randizni sem kell :D 

Még az is van - ahogy egy másik barátnőm mondja - , hogy lebaszódtam a körhintáról ismét, azaz lebetegedtem. A szokásos influenzás szédülős fos, csak én ilyenkor tényleg harmat gyenge vagyok és kb. használhatatlan. Valószínűleg segítene, ha időben felismerném az életemben azokat a ritka napokat, amikor nem fáj a derekam és beteg sem vagyok, és ezeken a napokon gondolkodás nélkül sportolnék valamit - ez segítene a másik 2 dolgon is.