Chuck Norris

 Az elképzelésem erre a hétre az volt, hogy hétfőn lenyomok 2 állásinterjút, kedd reggel bemegyek a munkahelyemre leszerelni, lezárni 7 év munkaviszonyt, majd bicajjal hazatekerek, szép kényelmesen, útközben megállok a Felliniben inni egy meggysört, elmerengek az élet változékonyságán, ráérősen bámulom a rohanó vizet, majd itthon belevetem magam a nem is tudom mibe, tobzódtam az ötletekben. 

A valóság ezzel szemben az lett, hogy valahol a búcsúzkodás és a biciklire ülés közben hívott a párom, hogy rosszul van, lázas, siessek haza. Mivel nulla az állóképességem, nem igazán tudtam sietni, de nyilván nem álltam meg sörözni, sem merengeni. 

Hamarosan kiderült, hogy covid, és másnapra a gyerek is lázas lett, szóval felszálltunk szépen a covid-szopórollerre, ahogy azt kell. A párom bezárkózott a hálószobába, a gyerek meg a nappaliban ugrált lázasan a maszkos fejemen. Vártam, hogy mikor dönt le engem is, de egyelőre megúsztam, nem mer velem kikezdeni. Persze lehet, hogy ez a mondat bekerül majd a "híres utolsó mondatok" könyvébe (nem tudom, megvan-e nektek, mi gyerekkorunkban ezen sokat nevettünk, hogy milyen mondatok kerülnének ebbe a könyvbe, "nem kell félni, nem harap", meg "jé itt egy barlang" meg ilyenek, na meg a legrövidebb könyvek listája, mint pl "Cicciolina: diszkrét sminkek", na de ez az egész annyira nyolcvanas évek, és most megint egész este ilyeneken fogok gondolkozni.)

Szóval eddig kemény vagyok, mint Chuck Norris, szerencsére mindenki javul, és pl azt nem hittem, hogy 3 év anyukaság után még felfedezek új fajta takony állagokat, az élet csupa tanulás.

A vándorgumi

 A nyaralás 2. napján odajott hozzánk egy magyar lány, hogy nekik már vége a nyaralásnak, és van egy óriási uszogumijuk, amit erkezesükkor kaptak egy akkor távozó magyar családtól, használták egy hétig, és most tovább adják nekünk, ha elfogadjuk. Szerintem ez tok menő dolog, örömmel elfogadtuk, lebegtünk benne egy hétig a mediben, és az utolsó napon láttam, hogy egy kisfiú ácsingózva nézi (autógumi mintájú volt az úszógumi), és akkor tudtam, hogy meg is van a gumi további sorsa. Odaadtam az anyukájának, aki boldogan elfogadta, es 2 perccel később már a kisfiú a bátyjával nyúzta a gumit a medencében. Igaz, nem magyarok, de szerencsére Orbán Viktor nem látta, hogy más fajjal interakciózom. 

Még mindig nyaral

 Egy dologban egyetértek Orbán Viktorral: a tenger tényleg klassz. (Ő nem pont így fogalmazott, de mondjuk azt, hogy ez is benne volt.) Kimos, elmos, sós. A hullámok kiáztatják a stresszt. Ahány part, annyi féle homok, az egyik finoman süpped, a másikbol jól lehet csöpögtetős várat építeni, de a legjobb az egészben, hogy a kisfiunk olyan önfeledten élvezi, hogy öröm nézni. Épít, fetreng, ugrál, tapicskol, mintha senki sem látná. Egyre bátrabb, szerintem csomót fejlődött, mióta itt vagyunk.

Meg én is, már tok jó homokvárakat építek, valamint sikerült arra a szintre eljutni, hogy halkan mondom a szófogadatlan gyermeknek, hogy "kezdek mérges lenni", és erre 50%-ban hirtelen megjavul.

Holnap megyünk haza, este 10-kor megy a gép (ha nem késik), csuda izgalmas lesz. Aztán hétfőtől indul nekem az énidő holiday, azaz a bölcsi, és a munkanélküliség csodás egyvelege.

Nyaral

 Csodaszép helyeken járunk, egy nagy görög szigeten. A görögök csúcs jó fejek, a partok gyönyörűek és sokfélék, este forró szellő fújdogál, benne a faszén és a tenger illata, és tegnap egy olyan helyen voltunk, ahol a part egyik fele tele volt szorfosokkel, a másik fele pedig kite-o sokkal, es kifigyeltem a kite-ot, és annyira kipróbálnám, de az minimum fél napos program, és akkor itt jön az, hogy kisgyerekkel azért elég párhuzamos valosagok vannak, hogy mi és hogy fér bele egy napba gyerekkel vs. nélküle. Eléggé megviselte az út a gyereket, mert késő éjjel értünk ide, és úgy tűnt, relative jol bírta, de azóta is tök fáradt szegény, ami miatt sajnálom, meg magunkat is. Én összesen ennyiszer nem csaptam őt ordítva kapalozva a hónom alá (mindketten ordítva kapaloztunk), mint itt 3 nap alatt, ami azért erősen csőd-érzés (belülről nézve. Ha más anyuka kényszerül erre, tökre megértem es sajnálom). Na de  nyaralni király, és a kisfiunk mindennek örül, minden tetszik neki, a repulestol a hangyaig bezárólag, és nekem konstans öröm forrás, hogy nincs munkám, ami elegge paradoxon az otthoni helyzetekhez képest, de ez van, istenien döntöttem.

 Na és hamarosan megyünk Görögbe'! Ezer éve nem ültem repülőn, így családilag meg még konkrétan soha, és a tengert sem láttam száz éve. És most eszembe jutott egy régi emlék, amikor beszélgettem valakivel, akit életemben először láttam (ismerős ismerőse tán), és mesélte, hogy voltunk Görögbe a csajommal de végig esett úgyhogy csak kártyáztunk és basztunk, és ezen úgy hirtelen akkor sokkot kaptam. A szóhasználat nem passzolt a nexushoz, vagy mi. 

 A Balatonon ún. kirándulóidő volt, ennek megfelelően kirándultunk is. Voltunk bábszínházi előadáson óriás homokozóval, meg a szuperszonikus veszprémi állatkertben, meg 2 percet a Balatonban, gyermek fölé görnyedve. 

Az a szerencse, hogy a legkedvesebb barátnőimet is általában ugyanakkor, ugyanarra fújja a szél, és mindenhol van egy hasonló korú gyerek, de lassan évek óta várjuk, hogy a gyerekek ellegyenek egymással, míg mi fröccsözünk, és eddig minden évben megállapítottuk, hogy még túl kicsik, és hátha majd jövőre. Remélem, jövőre most már tényleg, mert azzal új perspektívák fognak nyílni.

Az nagyon jó, hogy ahogy nő a gyerek, egyre kevesebb cucc kell, első évben jött a fél háztartás, kiskád, nagybabakocsi, utazóágy stb, tavaly fele annyi cucc + bébiétel, idén pedig már csak a pelenka az extra, ami a gyereknek kell, nekünk meg ugye nem, de ezen a téren előbb-utóbb fordul a kocka.

Igyekszem élvezni, hogy nincs munkahelyi nyomasztás, csekkolandó emailek, eszembe jutó elfelejtett feladatok (mondjuk ezek vannak, de már kit érdekel, muhaha), de közben pezseg az álláspiac, fejvadászok, pozíciók, interjú időpontok keringenek körülöttem, de egyelőre csak fantáziálok, hogy melyik milyen lenne. No pressure. 

 Várom, hogy megszálljon a nyugalom. Nagyon nehéz éveink voltak, és érzem, hogy a szervezetem benyújtotta a számlát. Kimerültségem nem úgy jelentkezik, ahogy elképzeltem. Látszólag minden oké, csinálom a dolgokat, aztán egyszer csak érzem, hogy nem bírom. Látványra bírom pedig. De talán már nem bírom bírni, vagy ilyesmi. Lassan leteszem a munkát, és azt érzem, egy percig sem bírtam volna tovább. A legjobb döntés volt, csak attól félek, így is maradok, a nagy nem akarásban.

Az a terv, hogy magammal, magamban legyek, pihenve, türelemmel magam iránt. Alvás, mozgás, rendezkedés, míg a gyerek a bölcsiben van. Szóval először el kell jutni oda, hogy vihetem a bölcsibe. Ez annak a függvénye, hogy sikerül-e rájönni, miért folyik a taknya egyfolytában. Épp az allergológusnál tartunk, meglátjuk, mire jutunk ezen a vonalon, a fül-orr-gégészeket már kipipáltuk.

Na de mindenek előtt, most 2 hét nyaralás következik! Mobil orrszívót kell szerezni addig is, olyat, ami megfelelően erősen szív. Tippeket várom kommentben :)