Máma

 Most egy kicsit talán lassult a tempó, végre visszaállt a home office rend, utazni sem kell most egy ideig sehová, a feladatokkal is haladok, és tegnap újra volt impró (kimaradt pár hét, mert mindenkinek sok egyéb elfoglaltsága volt). Egy speckó zenés, ritmizálásos foglalkozás volt, és elképesztően felszabadító dolog tud lenni a közös éneklés, ritmus-és hangkiadás. A végére elég hardcore lett, népdalt meg blues nótát improvizáltunk ukulelére (volt, hogy még az ukulelét is mi pengettük), meg kórusversenyt játszottunk úgy, hogy a "dal" az imitált versenyfellépésen született, ezek a dolgok enyhén szólva nem részei a komfortzónámnak, de tök lelkesek voltunk mind, és szokatlan módon és mértékben fáradtunk ki. Soha rosszabbat. 

Beteg, elmélkedik, nehéz téma

 Sikerült végül hozni a papírformát, szombat reggel még nem tudtam eldönteni, a száraz levegő miatt kapar-e a torkom, de aztán hamar világossá vált, hogy valami nyomorult vírus (?) ütött bennem tanyát. A szokásos takony, gyengeség, levertség, hidegrázás, szóval messziről integettem az 5K-s futásomnak. Ma már sokkal jobb, de még mindig lihegek 2 lépcsőfok megmászása után. A sok nemalvás és stressz általában ide vezet, várom, hogy legyek már annyira bölcs, hogy ne stresszeljek, amíg nincs valami komoly baj.

Azon elmélkedtem tegnap, hogy hogy a fenébe vészeltem át a gyerekek születése utáni időszakot idegileg. Amikor állok a radiológus mellett, és várom, hogy mondja, van-e agyvérzés. Amikor remegve hívom a kórházat, lett-e agyhártyagyulladás a fertőzésből (= jó eséllyel halmozottan sérült lesz-e a gyerek). Amikor felteszem a kérdést, életveszélyben van-e, és mikor az a válasz: "nincs közvetlen életveszélyben" - ez mit jelent? Hogy van 1 lépés odáig, ami reményt ad? Ez már a kisfiunkkal volt, amikor másfél kilósan elkapott egy brutál fertőzést (a kislányunknál pár héttel korábban ugyanígy indult, és nem érte meg a másnapot). Szerintem lekapcsolt az agyam, vagy nem tudom, nyilván nem voltak opciók, mint várni, fejni, menni, kérdezni, semmi sem számított. 

Nyilván ez krízishelyzet meg túlélő üzemmód, és az a normális, és annak lehet örülni, hogy ez már nincs, hanem az átlagos, hétköznapi örömök és bosszúságok vannak, de azt hittem, talán tanulok ebből annyit, hogy kevésbé fogok pl. munkahelyi dolgokon stresszelni. 

Próbálom ezeket tudatosítani magamban. 

Intenzív

 Ismét intenzív napok állnak mögöttem, megint volt egy céges elvonulás, igaz, csak 3 nap és belföld, de ezt már a hátam közepére sem kívántam, ráadásul elég konfliktusos és nehéz volt. A gyerek is úgy tűnik, az Athénra felszívta magát, de ezt a következőt már kevésbé élte meg jól, érthető módon. A munka persze feltorlódik ennyi utazástól, szóval rohadt sűrű ez, és én nem érzem magamban az energiát, hogy ennyire akarjak pörögni. Pörögjön a faszom.

Ami pozitív, hogy a múlt héten elkezdtem futni, és már összesen 5x voltam a majdnem 2 hét alatt, és próbálom nem túltolni, hanem fokozatosan, de már a 4. alkalommal 4 és fél km-t futottam, ami nyilván kevés annak, aki futó, de én ugye nem vagyok az egy ideje. 

Többször nekilendültem, de általában jött egy betegség, ami miatt kudarcba fulladt a dolog. Hátha most tényleg bele tudok szokni - jót tenne az anyutestemnek és az egészségemnek is. Már az első alkalom után szebbnek láttam magam, ez persze nem reális, de kit érdekel a realitás, nem? 

Athén

 Az athéni útról még eddig nem sikerült szót ejtenem, mert eléggé bedaráltak a mindennapok. Na de most. 

Alapvetően minden elvárásomat felülmúlta mind a szakmai, mind a szabadidős rész, és bár iszonyú fárasztó volt, jól éreztem magamat. Nagyon érdekes, hogy amióta anyuka vagyok, nem volt huzamosan ilyen sok idő (de a töredéke sem), mikor nem kell készenlétben lenni valamilyen módon. Persze ennek az árnyoldala, hogy ha szükség lenne rám sem tudnék ott teremni, de tudtam, hogy jó kezekben van, így ezt teljesen el tudtam engedni. Tök jó volt a sok új inger, a nemzetközi környezet, még egy house clubban is voltunk, ami fura, de este 11-kor már fullon volt, és éjjel fél 2-ig táncoltunk a külföldi kollégákkal. 

Az itthoniak előtt le a kalappal, a kedvesem mindenben maximálisan helyt állt, még fodrásznál és oltáson (!) is voltak, és olyan biztonságos és nyugodt légkörben, hogy a gyerek egyáltalán nem borult meg az 5 nap alatt. Minden nap videochateltünk, és az ujján számolta a napokat, és mondta, hogy "te is nagyon hiányzol Anya", de szépen fegyelmezetten várt, és mindennél jobb volt újra megölelni. 

Úgyhogy sok szempontból adott töltést a múlt hét, egyáltalán nem is hittem volna. 

Anyák napi beszámoló

 Az előzetes elvárásokkal szemben MÉGSEM fulladt botrányba az anyák napja, mert végül kibírtuk, hogy nem esünk egymásnak szexuálisan, ami ugye a többi anyukának nem kunszt, mivel apukák nem voltak ott, akikkel egymásra gerjedtek volna, így csak mi voltunk potenciális veszélyforrás, hogy megzavarjuk az ünneplést, de uralkodtunk állatias ösztöneinken. 

Viccelek.

Mármint TERMÉSZETESEN nem történt semmi olyan, amihez az ovis gyerekek kicsik, így feleslegesnek bizonyult az óvónéni aggodalma. A gyerekek a saját anyukájukkal voltak elfoglalva. Az anyukák közül akiket ismerünk, azokkal elbeszélgettünk, akiket nem, azokkal pedig fogalmam sincs, mi volt, de nem éreztük magunkat rosszalló tekintetek kereszttüzében.

A fenti bekezdéseket jó lett volna, ha meg sem kellett volna írni, mert nem ez a lényeg, hanem hogy annyira büszkék voltunk a kisfiunkra. Szépen bevonultak, felsorakoztak, és először a kisebbek elmondták a rövidebb verset (a miénk is kisebbnek számít), aztán a nagyobbak a hosszabb verset, aztán énekeltek, aztán minden anyuka kapott 1-1 rajzot, meg 1 "gyári" ajándékot, és mi 2 rajzot kaptunk (ami mint kiderült, a mufurc óvónéni érdeme, szóval nyilván a szíve arany, csak más generáció satöbbi), és 1 "gyári" ajándékot, és nekem folytak a könnyeim, ahogy a kis drágám szavalt meg énekelt, és felváltva nézett kettőnkre mosolyogva. És nem tudok nem gondolni rá, hogy honnét jött és miken ment át, és most csinálja szépen az anyáknapi műsort, aktív résztvevőként, csinosan, vidáman.

Hazafelé a kocsiban elszavalta nekünk a nagyobb gyerekek hosszabb versét is, mert az is ráragadt.