Anyák napi beszámoló

 Az előzetes elvárásokkal szemben MÉGSEM fulladt botrányba az anyák napja, mert végül kibírtuk, hogy nem esünk egymásnak szexuálisan, ami ugye a többi anyukának nem kunszt, mivel apukák nem voltak ott, akikkel egymásra gerjedtek volna, így csak mi voltunk potenciális veszélyforrás, hogy megzavarjuk az ünneplést, de uralkodtunk állatias ösztöneinken. 

Viccelek.

Mármint TERMÉSZETESEN nem történt semmi olyan, amihez az ovis gyerekek kicsik, így feleslegesnek bizonyult az óvónéni aggodalma. A gyerekek a saját anyukájukkal voltak elfoglalva. Az anyukák közül akiket ismerünk, azokkal elbeszélgettünk, akiket nem, azokkal pedig fogalmam sincs, mi volt, de nem éreztük magunkat rosszalló tekintetek kereszttüzében.

A fenti bekezdéseket jó lett volna, ha meg sem kellett volna írni, mert nem ez a lényeg, hanem hogy annyira büszkék voltunk a kisfiunkra. Szépen bevonultak, felsorakoztak, és először a kisebbek elmondták a rövidebb verset (a miénk is kisebbnek számít), aztán a nagyobbak a hosszabb verset, aztán énekeltek, aztán minden anyuka kapott 1-1 rajzot, meg 1 "gyári" ajándékot, és mi 2 rajzot kaptunk (ami mint kiderült, a mufurc óvónéni érdeme, szóval nyilván a szíve arany, csak más generáció satöbbi), és 1 "gyári" ajándékot, és nekem folytak a könnyeim, ahogy a kis drágám szavalt meg énekelt, és felváltva nézett kettőnkre mosolyogva. És nem tudok nem gondolni rá, hogy honnét jött és miken ment át, és most csinálja szépen az anyáknapi műsort, aktív résztvevőként, csinosan, vidáman.

Hazafelé a kocsiban elszavalta nekünk a nagyobb gyerekek hosszabb versét is, mert az is ráragadt.