2 hét híján 41 évesen megismerkedtem a rollerezéssel. Ez úgy jött, hogy a gyerek futóbiciklizési tempója átlépte a gyalog kellemest, és kértem kölcsön tesóméktól egy rollert, hogy kipróbáljam, egyáltalán képes vagyok-e rá, na és hát kurvára tetszik. Olyat kaptam, amivel dőlni kell, hogy kanyarodjon, nem fordítani, és ez így tisztára snowboard érzés. Lelkesedésemet látva, megkaptam örökbe a rollert, ami igen nagy ajándék, nem akartam elfogadni, de nekik TÉNYEG nem kell már, és csak a port fogta, úgyhogy végül örömmel elfogadtam.

Na és ma úgy mentünk a bölcsibe, hogy a kiscsávó futóbicajjal, én pedig rollerrel kísértem. Persze így megint új izgalmak vannak, mert vannak meredek lejtők, ahol egyik kézben fogom a kisbicajt + a rollert, a másik kézzel pedig a gyerek kezét, meg a forgalmi tényezők stb, de nagyon élveztük. Mire hazaértem, csatakos volt a pólóm az izzadtságtól, szerintem sportértéke is van ennek, és/vagy ennyire szar a kondim.

De a gyerek nagyon élvezte, végig vigyorgott, és rájöttem, nem jó példát mutatunk neki azzal, hogy mindenhová autóval visszük. A bicaj, hév, busz eddig nálunk inkább szórakozási forma volt, ezen szeretnénk változtatni.

 Megvolt a mai állásinterjú. Az elején kérdezték, miért tetszett meg ez a pozíció. Mondtam, hogy többek között azért, mert a hirdetésben ki volt emelve, hogy emberközpontú, nagyon alacsony a fluktuáció, a többség sok-sok éve itt dolgozik, tehát hosszú távú lehetőségnek tűnik. Bólogatott, mosolygott a HR-es (gondolom, ő fogalmazta a hirdetést), majd a végén kicsit Columbo-san közölte, hogy ja és volna itten még valami: a pozíció határozott időre, 1 évre szól, csak ezt szóban tervezték elmondani a jelölteknek, nem pedig még a hirdetésben. Szóval ennek elég finom humora van szerintem: mi itt ezer éve dolgozunk, nekünk ez kiszámítható hosszú távon, ez tetszene, mi? Jó, mert te csak 1 évre jöhetsz, bibibí...

Nem korrekt, na. Egyébként pedig messze van és nem igazán van home office, szóval nem egymást keressük, de még nem offoltam le (tök hülye helyzet, majd' egyórás normál beszélgetés, aminek a végén kiderülnek a turpisságok, nem igazán tudtam lereagálni), elvileg ők szólnak, mehetek-e a kövi körre, és kiváncsi vagyok, mehetek-e. Aztán majd eldöntöm, ha lesz mit. 

 Na, holnap lesz az első állásinterjúm az új merítésem óta. Nem bánom, talán megértem a munkába állásra - nem nehéz nem észrevenni, hogy kicsit érettebbnek érzem magam a feladatra, ha nem kell éjjelente virrasztani. Bár a gyerek természetesen beteg, amit úgy kell érteni, hogy semmi baja, és ugrál a fejemen, de nem lehet vinni bölcsibe, mert óránként sűrű ragacsos taknyot szívok az orrából. 

Ma voltunk kutyaiskolás kutyasétán a Hajógyárin családilag, ami tök jó, mert tényleg elfárad a szőrös meg a szőrtelen gyerek is, és a kutya marhára idegesítő, mert iszonyú cuki, lelkes és szófogadó a kutyatréner jelenlétében, magyarul teljesen képmutató kis köcsög, mert itthon abszolút nem ilyen. Olyan okos kis dög na. A gyerek mondjuk pont ilyen, bölcsiben eminens, itthon meg tök vicces (nem), hogy rám ugrik és lefejel.

Én így, hogy nincs munkahelyem, itthon vagyok cuki, kedves és lelkes, de majd ha elkezdek dolgozni, jogosultnak fogom érezni magam mindenki idegesítésére. Végre.