Na, holnap lesz az első állásinterjúm az új merítésem óta. Nem bánom, talán megértem a munkába állásra - nem nehéz nem észrevenni, hogy kicsit érettebbnek érzem magam a feladatra, ha nem kell éjjelente virrasztani. Bár a gyerek természetesen beteg, amit úgy kell érteni, hogy semmi baja, és ugrál a fejemen, de nem lehet vinni bölcsibe, mert óránként sűrű ragacsos taknyot szívok az orrából. 

Ma voltunk kutyaiskolás kutyasétán a Hajógyárin családilag, ami tök jó, mert tényleg elfárad a szőrös meg a szőrtelen gyerek is, és a kutya marhára idegesítő, mert iszonyú cuki, lelkes és szófogadó a kutyatréner jelenlétében, magyarul teljesen képmutató kis köcsög, mert itthon abszolút nem ilyen. Olyan okos kis dög na. A gyerek mondjuk pont ilyen, bölcsiben eminens, itthon meg tök vicces (nem), hogy rám ugrik és lefejel.

Én így, hogy nincs munkahelyem, itthon vagyok cuki, kedves és lelkes, de majd ha elkezdek dolgozni, jogosultnak fogom érezni magam mindenki idegesítésére. Végre.