Ovi!

 Gondolom tűkön ültök, hogy milyenek voltak az óvónénik, és annyira sok munkám is van, hogy inkább írok egy bejegyzést. Utána rendet rakok az asztalomon, teregetek, kaját rendelek, ilyesmi. (Én küzdök ilyenkor magammal a home office-ban, lehet, hogy mégsem vagyok elég érett és önmotivált személyiség, pedig az állásinterjún azt ígértem.)

Szóval, pénteken itt voltak az óvónénik, és szerencsére pozitív csalódás volt. Tök normálisak, kedvesek, érdeklődők voltak, és a gyerekkel is megtalálták a hangot. A 2 anyukás modellről pedig vagy értesültek korábban mégis, vagy nagyon jól nyomják a pókerarcot, mert szemük sem rebbent. A korábban az oviban látott szimpi csaj ped asszisztens, és megvan még ő is, csak nem mindig a mi csoportunkkal van.

Úgyhogy megnyugodott a szívem-lelkem, szerintem oké lesz ez. A bölcsibe már csak 1 napot viszem, ma reggel elbúcsúztam az egyik pedagógustól, mert vele már nem találkozom, és sírtunk mindketten. Mégiscsak 2 évig törődtek a mi kis szemünk fényével, és nagyon szerettük, szeretjük őket.

Asszem, nekem nagyon nehezen mennek ezek a váltások. Pedig tudom, hogy egyrészt szükséges, másrészt hogy jó is lesz, kell már a nagyobb korcsoport, közelebb van az ovi, mint a bölcsi, satöbbi, de mégis nehéz. Ezt majd említem a terapeutámnak. 

Ovi

 Tegnap megvolt az ovis szülői, ahol kiderült végre, hogy melyik csoportba kerül a gyerek. Sajnos nem oda kerültünk, ahová szerettünk volna, pedig elvileg volt "protekció", de ezek szerint mégsem. Ahová került, azt másodiknak jelöltük meg, leginkább az egyik óvónő miatt, akivel a kisfiunk egyből játszani kezdett a nyílt napon. Na és ez az óvónő nincs ott. Maradt 2 másik, akik közül az egyiket bárhogy próbálom, nem tudom szimpatikusnak érezni, a másik egyelőre semleges. Elég rossz érzés ez így, mondhatni gyomorszorító. Mi van, ha nem lesz neki jó ott? Hogy védem meg?

A bölcsi szuper volt, maximális bizalommal voltunk a gondozók felé, már első ránézésre is (pedig ott nem is lehetett csoportot választani vagy prioritásokat jelölni - lehet, hogy most ez is zavar, hogy tulképp mi basztuk el, a legjobb szándékkal is).

Na de ma jönnek családlátogatásra, és meglátjuk, hogy viszonyulnak majd a gyerekhez, na és hozzánk mint szivárványcsaládhoz, amit egyelőre nem tudnak, és kérdés, hogy vajon közepesen lesz-e kínos vagy nagyon (vagy hátha egyáltalán nem, ne vessük el ezt az opciót sem azért), na és akkor ott vannak az orvosi előzmények, azért a 24 hétre születettség minimum egy kis riadalmat szokott kelteni (a bölcsis nénik most vallották be, hogy rohadtul beszartak), persze most már ránézésre is más, egy nagy, erős, huncut négyéves, de azért érdekes lesz, mit szólnak hozzá, hozzánk.

RR

 Voltam a héten ingyenes szabadtéri Rubint Réka órán, és nagyon jó élmény volt. Vagy 200 ember, 30 fok, és Réka annál jobban csujjogat, minél durvább a gyakorlat (juhú! haragudj rá!), nagyon motiváló volt, és most megint lendületet kaptam, hogy átgondoljam a mozgási és táplálkozási szokásaimat. A mozgási szokásaim rövid távon meg is változtak, 2 napja úgy megyek, mint Robotzsaru, és próbálok értelmesebben enni, de folyton éhes vagyok, gondolom a tudat miatt, hogy most nem ehetek összevissza.

Madonna

 Azt álmodtam, hogy megyek az utcán, és szembejön Madonna, és megkérdezem, csinálhatok-e vele szelfit, és részéről rendben van, és nekem csődöt mond a telefonom, nem találom rajta a fotó gombot, és bénázok, és Madonna egyre türelmetlenebb. Aztán mikor megvan a gomb, akkor nem fordul át szelfire, és a végén nem sikerül a fotó. 

Amúgy Madonna a mostani, hosszú szőke formájában volt, talán még feszesre is volt photoshoppolva az arca, és részegen tántorgott, és brit akcentussal beszélt. 

 Hazatértünk a vakációról. A családi balatoni nyaralóban töltöttünk egy hetet, és nagyon sok mindent csináltunk, voltunk majdnem az összes kedvenc helyünkön, állatkerteztünk, bicikliztünk, rollereztünk, fáztunk, melegünk volt (ebben a sorrendben), és iszonyatos összegeket költöttünk kajára. Van egy nagyon kedves hely, Tihanyban a Kotyogós kávéterasz, ami a Belső-tó mellett van, egy hatalmas kert, benne pár asztal, és valami hihetetlen nyugalmat áraszt az egész hely, a kis tavat bámulva a ladikokkal, valahogy a levegő is olyan jó ott mindig, és minden évben egyszer elmegyünk oda bruncholni, pont amióta megvan a kisfiunk. Első évben babahordozóban vittük, és gurulgatott a pokrócon, most meg a szép új játszósarokból ordítva futott az asztalhoz, amikor meghozták a kaját, hogy ittttt a reggeliiiiiiiiiiiiiii, és megevett 2 óriási croissant-t vajjal és lekvárral (előtte természetesen mondta, hogy nem kér semmit, nem éhes).

A hely mellett ürgefarm van (ez nekünk csak most tűnt fel, az elmúlt 3 évben nem), és csomót nézegettük az ürgéket, ahogy kidugják a kis fejüket a lyukakból, nagyon cukik (hozzáteszem, a kertemből nem hiányzik a látvány. Egyszer volt egy borz az utcánkban, és annyira megijedtem tőle, órási dög volt, olvastam, hogy 12 kilós is lehet, és szerintem volt is annyi. Tudom, az ürge másik állat, és a borz sem bántott, na de azóta kicsit félős és gyanakvó lettem). 

Voltunk egy számunkra új helyen is, ami 1-2 éve nyílt, és ígéretes reggelik voltak (a Kotyogóshoz hasonlóan méregdrágán), és ahogy oda kanyarodtunk a rollerrel, messziről láttuk, hogy parkol előtte egy NER-merci, és nekem egyből rossz hangulatom lett valahogy, és valóban, a teraszon ült és fogyasztott egy meg nem nevezendő nernő, és nekem ez teljesen elvette az életkedvem, némileg indokolatlan mértékben, asszem. És érdekes, hogy finomat ettünk, isteni kávét ittunk, de nem akarok többet oda visszamenni. 

Most már nyögöm a munkát, kicsit sincs kedvem, közben meg jó egy helyben ülni, és tulajdonképpen könnyebb bizonyos macerás irodai feladatokat megoldani, mint olykor a gyerekre ráimádkozni a sapkát/kiimádkozni a vízből/beimádkozni a kocsiba estébé.

 Túl vagyok az emlékeim szerint legfárasztóbb szabadságon. Költöztettük az anyóst, befejeztük a felújítást, és közben a gyereknek bölcsi szünet volt. A kikapcsolódást az jelentette, hogy minden este kb. másfél órát bámultam a Netflixen a Bojack Horsemant, ami továbbra is zseniális szerintem, hiszen másodszor nézem.

Most 2 nap meló, ami üdítő változatosság, mert többnyire csendes környezetben ülhetek, plusz tovább lököm a sürgős ügyeket, aztán megint egy hét szabadság, de most "rendesen", Balcsin. Megüljük hárman a gyerek szülinapját (később lesz nagy családi hepaj is), meg elmegyünk a tapolcai barlangba (jegy megvéve, velem idén nem basznak ki), meg ilyenek. 

Ja és azt nem meséltem, hogy felhívott az Őszinte Fiú (Hantaboy?), akihez majdnem elmentem dolgozni, de aztán nem engem választott, de aztán mégis, aztán nem tudta, így végül anno a mostani melóm mellett döntöttem, na és most hívott, hogy van egy üres pozi, és menjek. Mondtam, hogy mivel határozott idejű a szerződésem, nem tudom most ez megfontolni. Abban maradtunk, jövő év elején egyeztetünk, mert bővülget a csapata. Nem tudom még, mi lesz, de örömmel töltött el a lehetőség. 

4 felé

 Nehéz kenyér napokat kettesben tölteni egy 4 évessel, és ahogy megy az agyamra, közben egyre jobban össze is növünk, szóval eléggé skizo helyzet. A világon a legjobban szeretem, és közben olyan indulatok feszítenek időnként, hogy fel tudnék robbanni. Tudom persze ez tankönyvi.

Ma voltunk 4 éves védőnői szűrésen, és mindent rendben találtak. A kérdőíven volt egy olyan, hogy "Emberábrázolásában felismerhető a fej, törzs és végtagok", ezen hangosan felnevettem, ember ábrázolás, haha. Maximum utat rajzol a belőlem kikényszerített autó alá. Esetleg bekarikáz valamit. Na de a védőnő mondta, hogy ez hülye kérdés, nyugodjak meg, a 4 évesek jelentős többsége nem rajzol még embert, például ő maga sem rajzolt szerinte, és mégis minden oké, ebből következően lehetne a fiamból védőnő, (védő?). Szép hivatás amúgy. És egyébként azt mondták, olyan, mint a többi, csak magasabb.