Gondolom tűkön ültök, hogy milyenek voltak az óvónénik, és annyira sok munkám is van, hogy inkább írok egy bejegyzést. Utána rendet rakok az asztalomon, teregetek, kaját rendelek, ilyesmi. (Én küzdök ilyenkor magammal a home office-ban, lehet, hogy mégsem vagyok elég érett és önmotivált személyiség, pedig az állásinterjún azt ígértem.)
Szóval, pénteken itt voltak az óvónénik, és szerencsére pozitív csalódás volt. Tök normálisak, kedvesek, érdeklődők voltak, és a gyerekkel is megtalálták a hangot. A 2 anyukás modellről pedig vagy értesültek korábban mégis, vagy nagyon jól nyomják a pókerarcot, mert szemük sem rebbent. A korábban az oviban látott szimpi csaj ped asszisztens, és megvan még ő is, csak nem mindig a mi csoportunkkal van.
Úgyhogy megnyugodott a szívem-lelkem, szerintem oké lesz ez. A bölcsibe már csak 1 napot viszem, ma reggel elbúcsúztam az egyik pedagógustól, mert vele már nem találkozom, és sírtunk mindketten. Mégiscsak 2 évig törődtek a mi kis szemünk fényével, és nagyon szerettük, szeretjük őket.
Asszem, nekem nagyon nehezen mennek ezek a váltások. Pedig tudom, hogy egyrészt szükséges, másrészt hogy jó is lesz, kell már a nagyobb korcsoport, közelebb van az ovi, mint a bölcsi, satöbbi, de mégis nehéz. Ezt majd említem a terapeutámnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése