2022. június 27., hétfő

 Változások vannak. Igazán izgalmas, hogy felmondtam a munkahelyemen, ahová februárban "jöttem vissza" szülési szabadságom után. Azért az idézőjel, mert közben minden teljesen átalakult, az emberek, a struktúra, a feladatok, és annyira rémesen érzem itt magam, hogy hosszas gondolkodás után beadtam a kulcsot, anélkül, hogy lenne másik állásom. Teljesen idegen ez tőlem, de úgy éreztem, valamit máshogy kell csinálni. Főleg az elmúlt nehéz évek után. 

Még van itt néhány napom, és nem tudok belesimulni teljesen abba, hogy "kit érdekel ez már", de azért szépen csökken a stressz szintem, simulnak az idegeim, isteni.

Közben ijedtemben jelentkeztem pár helyre, és az egyik elég ígéretes, és bár az volt a tervem, hogy pár hónapot pihenek, ha ez összejönne, nem mondanék nemet. Nem is tudom, minek drukkoljak. 

Mindenesetre érdekes tapasztalat, hogy ha mégsem jön össze az új meló, akkor sem kell ezt tovább csinálnom. Régen azért sajnáltam hasonló helyzetben, ha nem jött össze, mert azt jelentette, maradok a régi fosban. 

2022. június 23., csütörtök

 Szeretettel köszöntelek titeket az új lakomban. Az előzőt úgy döntöttem, hagyom rommá nemesedni. Remélem, megőrzi az internet múzeuma! 

Előzmények: https://chillag.blog.hu/


Athén

 Az athéni útról még eddig nem sikerült szót ejtenem, mert eléggé bedaráltak a mindennapok. Na de most.  Alapvetően minden elvárásomat felül...