Na hát ezer és egy éve nem jártam itt. Több mint egy hónapja dolgozom (jézusom, igazából már másfél), és mondhatni elkapott a gépszíj. Egészen máig húztam az újmunkahely-betegséget - legalábbis családi meggyőződésünk, hogy az új munkahely a hirtelen stressz miatt az első hetekben betegséggel jár, és nekem már múlt héten indult, de aztán egy másik problémára szedett antibiotikum kiütötte ezt is, de most vissza mászott az ereszcsatornán, és köhögésre, torokfájásra kényszerít.
Érdekes ez az új élet, elég nagy kihívás összehangolni a dolgokat, fizikailag, lelkileg és érzelmileg is. Nagyjából beállt az a rend, hogy heti 2 napot vagyok az irodában, ami 2 nagyon hosszú napot jelent, mivel 8 óra + ebédidő + 1 óra oda, 1 óra vissza, és akkor még az egyik ezek közül az imprós napom (legalább közel van az impróhoz), de arra mostanában végképp nem volt erőm, plusz mindig volt valami extra történés, és most már nyári szünetelünk.
A 2 hosszú napért cserébe van 3 rövid, vagy inkább normál hosszúságú, de ahhoz, hogy időben elhozzam a gyereket, 8-kor már a gép előtt kell ülnöm, úgy, hogy elvittem előtte a bölcsibe, és hiába vagyunk korán kelők (mármint én nem ugye, csak az nem érdekli a kisfiamat), marhára kell igyekezni, hogy ez kijöjjön.
Ennyit a technikai részről. Emellett, vagy ezzel együtt nézve, szuper nyugis légkörű hely ez, jófej emberekkel. Elég sok a béna dolog is, és minél jobban belelátok, annál több a bénaság. De összességében azt gondolom, ennél jobbat nem lehet kihozni ebből, ha az ember nem szabadúszóként végezhető szakmát művel, és nem 4 órás adatrögzítői munkaköre van, hanem olyan, ami 8 órás, és számít a szakmai tapasztalat, mind feladatok, mind juttatások tekintetében. Észrevettétek, milyen hosszú, szabatos mondataim vannak? Na, így ír a főnököm, és kezd rám ragadni. Nem a főnököm mármint, hanem ahogy ír.
Mindezek mellett, a gyermeknek borzasztóan kinyílt a csipája. Vegyes érzéseink vannak ezzel kapcsolatban. Egyrészt szuper, hogy vagány és életrevaló, hiszen 1 éve még örültünk, ha 1 méternél messzebb ment tőlünk önszántából. Mondjuk most üvöltve futunk utána az utcán, szóval ez egyben árnyoldal is. Pl. izomból futott a Lupa-tóba, ruhástul, nyilván úszni sem tud, én üvöltöttem, hogy állj meg, ő nevetve kiabált, hogy nem, és gyorsított, erre én életem sprintjét lenyomva megfogtam a víztől fél méterre, kérdéses, megállt volna-e, de szerintem nem. A mellettem álló felnőttek jót nevettek mindenesetre.
Ahogy okosodik, egyre szemtelenebb, és egyre profibban használja fel ellenünk a begyűjtött információkat. Igazából nagyon okos, vicces és huncut mostanában, csak kicsit kezelhetetlen is. Na de ez is egy korszak, lesz ez durvább is, gondolom.
