2023. augusztus 3., csütörtök

4 felé

 Nehéz kenyér napokat kettesben tölteni egy 4 évessel, és ahogy megy az agyamra, közben egyre jobban össze is növünk, szóval eléggé skizo helyzet. A világon a legjobban szeretem, és közben olyan indulatok feszítenek időnként, hogy fel tudnék robbanni. Tudom persze ez tankönyvi.

Ma voltunk 4 éves védőnői szűrésen, és mindent rendben találtak. A kérdőíven volt egy olyan, hogy "Emberábrázolásában felismerhető a fej, törzs és végtagok", ezen hangosan felnevettem, ember ábrázolás, haha. Maximum utat rajzol a belőlem kikényszerített autó alá. Esetleg bekarikáz valamit. Na de a védőnő mondta, hogy ez hülye kérdés, nyugodjak meg, a 4 évesek jelentős többsége nem rajzol még embert, például ő maga sem rajzolt szerinte, és mégis minden oké, ebből következően lehetne a fiamból védőnő, (védő?). Szép hivatás amúgy. És egyébként azt mondták, olyan, mint a többi, csak magasabb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Koraszülött paradicsomok

 Vetettem cserépbe néhány paradicsommagot. Valahogy mindig több sikerül a kelleténél, így most is, a 2 cserépbe összesen 6 mag került. Elvil...