Lassan eltelik a balatoni munkahét. Érdekes szókapcsolat, amit maximálisan a Covidnak köszönhetünk.
Kihívás az van, sokan vagyunk kis helyen, 3 nap rossz idővel a hátunk mögött, abból én 1 napot az irodában voltam, hazafelé balesettel és váratlan torlódással az M7-en (keresztbe állt egy fekete kombi BMW, amiben az az érdekes, hogy kb. 10 perccel hamarabb tolt le engem iszonyú agresszíven egy fekete kombi BMW, érdekes lenne tudni, ugyanaz volt-e), de az csodás, hogy a gyerek milyen jól érzi magát, önfeledt, barátkozós (érdekes módon egyelőre felnőttekkel), és nemhogy alszik délután, de azt mondja: a Mamával akarok aludni, és így is tesz. Eleve durva, hogy kimondja, hogy akarok aludni, meg hogy tök gördülékenyen bemennek ebéd után, és elalszik - igaz, kell neki vagy egy óra, mire elalszik, de tőle ez óriási ugrás.
Szívmelengető, hogy 2 legbelső barátnőmmel találkoztunk tegnap, az egyik Badacsonyban lakik, a másik ugyanígy home offiszol a szüleinél a gyerekével, és voltunk procculni egy "kaáli-cool" helyen, amúgy tényleg szép és jó helyek vannak erre, csak valahogy odatalál egyszerre egész Buda színe-java, ami elég tömény tud lenni, de azért elfértünk.
Holnap irány haza, amit nem bánok, mert nagyon telítődtem, nincs csend, nincs tér, nincs egyedüllét, sok az alkalmazkodás, és én ehhez introvertált/hiperérzékeny/nyafka? vagyok, és hétfőtől szabin leszek, aminek csak az örül igazán, aki dolgozik, szóval én joggal örülök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése