Nehezek mostanában az óvodai reggelek. Nem volt ez jellemző, már a bölcsiben is gond nélkül, örömmel ment be a csoportszobába, maximum hosszabb szünet, betegség után volt egy kis "visszaszokás".

Na és most az lett, hogy fél az egyik anyukától a fiam. Már itthon vonakodik, időt húz, aztán görbül a száj, cseppen a krokodilkönny, és mondja, hogy fél Lacika anyukájától. 

Van ugyanis egy anya-fia páros, ahol valami óriási gond lehet. Nem tudjuk, pontosan mi, és esküszöm nem is érdekelne, semmi közöm hozzá, de minden reggel elképesztő feszkó sugárzik belőlük. Az alaphelyzet, hogy a kisfiú nem akar bemenni. Az anyuka pedig felváltva passzív-agresszív és aktív-agresszív módszerekkel próbálja bejutásra bírni. Fojtott hangon, szarkasztikusan mondogatja neki, hogy jó, akkor hazajössz velem, maximum nem tudom elvégezni a mai feladataimat (a gyerek szerintem nem érti a szarkazmust és azt hiszi, tényleg hazamehet ilyenkor), aztán olyan is volt, hogy útban volt a gyerek (a mi szekrényünk előtt ült, és kértem, hadd férjünk oda), és akkor anyuka hirtelen a ruhájánál fogva felkapta és odébb dobta a gyereket, köpni-nyelni nem tudtunk, sem én, sem a kisfiam. És valami iszonyú feszültség árad belőlük, és hosszú-hosszú időket töltenek így reggel a folyosón. Nem tudom, mennyit, mert már ott vannak, mikor érkezünk, és még mindig ott meccseznek, mikor mi már átöltözve, kezet mosva bemegyünk a csoportszobába.

Ott tartunk, hogy meglátja a nőt a gyerek és sírva bújik mögém, illetve ugye már itthon fél, hogy majd ott lesz. Tanácstalanok vagyunk. Mondogatjuk neki, hogy a néni rá nem haragszik, őt biztosan nem fogja bántani, és nem kell vele foglalkozni, de egyelőre nincs hatása. Az óvónéniknek is jeleztem, de nem mondtak semmit, úgy hallottam, nagyon nehéz életű az egész család, és problémás a gyerek, szóval nekik sem lehet egyszerű. De nagyon félek, hogy elromlik az ovi-élmény. Szerencsére jövőre iskolás lesz a másik fiú, de még csak január van, szóval valahogy át kell ezen billenni. 

Nyaf

 Nehéz ez a január. Nem tudom pontosan, miért, de valahogy indokolatlanul fáradt és kedvetlen vagyok napok óta. Semmi sem különösebben extrém szar, persze van sok "kisebb" dolog, például tegnapra lázas lett a gyerek 4 nap ovi után (igaz, hallottam olyat is, aki már a szünet végére beteg lett, és el se jutott az oviig, szóval lehetne ez is rosszabb). Kapott este Nurofent, és ma ugrál a fejünkön, szóval nincs nagy gáz, bár a szeme csillogásán látszik, hogy betegecske. 

A munka körüli bizonytalanság is kezd szerintem mélyen nyomasztani, na és a támfal okozta teljes lenullázódás, utoljára 20 évesen álltam úgy anyagilag, ahogy most. És persze nem halunk éhen, meg hálisten van családi védőháló, szóval nyilván kussoljak, de akkor is nyomaszt. Ami reálisabb, mint ha leszarnám, lássuk be.

Párom a következő munkahelyét, nagyon lelkiismeretes, minden formát és csatornát bevet, el is kezdődtek az interjúk. Sok idő lesz ez, és szerencse is kéne hozzá. 

Aztán lehet, hogy csak fázom, az a baj. 

Ovi-meló

 Tegnap újra indult az ovi, és nem ment könnyen, krokodil könnyek voltak és olyan szemrehányó tekintet, ami egész nap kísértett, és nem volt igazán hiszti, hanem kötelességtudóan, de sírva ment az óvónénivel. Annyira sajnáltam. 

Ma már simán ment, jókedvűen, és úgy köszönt el délután a néniktől, hogy "holnap is jövök". Úgyhogy visszarázódik, de látszik, hogy nehéz ez neki. 

A munkában vannak most kételyeim, hosszas álláskeresésem után egy határozott idejű szerződéssel járó pozíciót kaptam, és rohan az idő, 3 hónap múlva lejár a szerződés. Érzésem szerint hosszabbítani fognak utána, de nincs még róla biztos infó, és a jövő héten tervezek rákérdezni. Amúgy vegyesek az érzéseim, ami egész jó ahhoz képest, mintha utálnám az egészet. Jelenleg jó a csapat, a feladatkört nagyjából szeretem, és nagyon rugalmas az időbeosztás, megfelelő mennyiségű home office is van. Csak nemsokára új főnököm lesz, akit már ismerek valamennyire, és szerintem sok ponton meg fog változni az egész, és nem jó irányba.

Persze ha megtartanak, akkor utána én bármikor felmondhatok, mint bármelyik másik munkahelyen, és most körülnézni sem hülyeség, hogy legyen B terv, ha mégsem tartanak meg (vagy ha véletlenül találok egy jobbat), de őszintén szólva semmi kedvem nincs ebbe belevetni most magam. 

White Lotus

 Ledaráltuk a White Lotus sorozatot, amit tudom, rajtunk kívül már mindenki látott, na de tényleg rohadt jó, különösen a első évad. Nagyon bejön a hangulata, a zenéje, minden. Várom, mi lesz a következő, amire így rá lehet majd kattanni. Ráadásul viszonylag kevés dolog van, amit ketten együtt, egyforma lelkesedéssel tudunk nézni, mert a kedvesem szerint sok minden para, és ő nem néz para dolgokat. Na de ez pont jó volt.

Ami érdekes volt, és most spoiler következik (!), hogy a 2. évadban van egy csomó meleg csávó, akik nyíltan, mondhatni gátlástalanul élik az életüket, orgiák, kokain, satöbbi, teljes felszabadultság, és akkor ott van a leszbikus nő, aki kb. 50 éves, besavanyodott, szigorú, magányos, szarfej, és egy ponton kiderül, hogy még sosem volt nővel, csak szeretne, és infantilisan béna próbálkozásai vannak a nyilvánvalóan hetero és teljesen közönyös beosztottja irányába. (Brosst vesz neki!) Érdekes a kontraszt a meleg férfiak ábrázolásához képest. A spoilerek netovábbja, hogy a meleg csávók mind meghalnak a végére, a leszbikus nő pedig eljut az ágyig egy kedves-csinos-fiatal nővel, szóval ez így most hangosan végiggondolva, az nevet, aki utoljára nevet, persze nem mintha létezne ilyen verseny a meleg férfiak és nők között.

Státuszok

Szilveszterkor átmentünk a barátainkhoz, vagyis inkább "szilveszterkor", mert este 6-ra már itthon voltunk, és a pezsgőt is délben ittuk, mivel ott is kisgyerekek vannak. 

Na és vittük magunkkal a kutyát is, mert nem akartuk itthon hagyni az esetleges durrogtatásban. A házigazdáknál 2 kutya és 3 cica lakik, és mi jeleztük, hogy a mi kutyánk bizony megkergeti a cicákat (igaz, ha véletlenül utoléri őket, akkor zavartan álldogál, hogy hogyan tovább). Na és mondták erre a házigazdák, hogy nem lesz gond, a macskák hozzá vannak szokva a kutyákhoz, higgyük el, oké lesz.

A következő történt: megérkeztünk, bementünk a házba kutyástul. Ekkor nagy kecsesen lesétált a ház úrnője cica, flegmán ránézve az idegen kutyára. A kutya tett egy fél, talán harciasnak szánt lépést a cica felé. A cica erre lassú, de határozott mozdulattal kihúzta magát, továbbra is inkább közönyösen. A kutya erre megállt, majd szép lassan hátrált pár lépést. Az arcára ez volt írva: "Ja semmi, nem érdekes!" és innen szó szerint nagy ívben kerülte a macskát, pedig jött-ment a házban, barátkozott a helyi kutyákkal. 

Szóval egy gyönyörűen lejátszott státuszjáték volt, én ezt elképzelni sem tudtam volna. És milyen tanulságos, ki kéne próbálni a harciasabb kollégákon. Vagy egy imprójelenetben.

 Tegnapra irreális mennyiségű látogatót ír a blogstat, nem tudom, ez valami blogszörny, vagy tényleg ennyien vagytok? Tegye fel a kezét, aki tényleg van! 

Beindulgat az élet, tegnap megvolt az első irodai napom a melóban, nagyon nehéz volt irodásan felöltözni és időre menni, de aztán tök jó volt, közepesen pörögtünk, ami szerintem több mint elvárható az első héten.

Az öltözködéssel mindig szenvedek, mert annyira szeretnék mindig kényelmes-lazában lenni, de ha abban vagyok, feszélyez, hogy nem vagyok eléggé kiöltözve, ha viszont jobban kiöltözöm, akkor kényelmetlen, és ez feszélyez. Ennyi idősen nem találtam még megoldást erre a problémakörre. Nem segít, hogy mérlegre állni sem merek, és az egész énképem olyan, hogy nem merek vele szembesülni, de még mindig zabálom a bejglit, mert még mindig van, és most kéne észbe kapni, jól enni, mozogni, satöbbi.

Búék

 Hosszú ideje ez volt a legjobb karácsonyozás, amire emlékszem. Mondjuk a léc alacsonyan van, tavaly dec 25-én ment anyukám kórházba, dec 26-án csináltak rajta életmentő műtétet, és egész szünetben a Budakalász - János kórház tengelyen ingáztam, sok sírás közepette.

Ehhez képest idén az egész család kb. végig beteg volt (kivéve anyukám!), nekem volt vagy 4 végigköhögött éjszakám, szenteste is maszkban köhögtünk, mert nem mindenki kapta el, de legalább együtt voltunk, nulla elvárással, jó hangulatban, szeretetben, kórusban köhögve és orrot fújva.

A gyerek rendkívül élvezte az egész karácsonyt, boldogan díszítette a fát, ő terítette az ünnepi asztalt, és nagyon lelkes volt, mindennek és mindenkinek örült. Nagyon jót tett neki, hogy nincs ovi, nyugodt, jófej, nem ugrál a fejemen, és rengeteget fejlődött. Nem tudtam, hogy ennyi idősen is ilyen látványos fejlődési ugrások lehetnek, de ez egyértelműen az volt, pl. lehet vele ki nevet a végént játszani, szépen dob és számolja a pöttyöket a kockán, aztán lép, követi, ki mikor jön, melyik bábu hol van stb., meg annyit nevetünk azon, amiket mond, konkrétan jó poénjai vannak.

Nagyon más perspektíva ez nekem, valahogy annyival élvezetesebb és könnyebb egy nagyosodó, önállósodó, vicceseket beszóló gyerekkel lenni, mint babázni, én nem is tudtam, hogy ez ilyen jó lehet. 

Hétfőtől ovi, gondolom, fájni fog a visszarázódás, és megint több lesz a feszkó, de nagyon sokat sikerült anyaként, családként töltődni ebből a 2 hétből, és próbálom ezt nyomatékosítani magamban.