Hívtak ma a Cégtől Aki Egyszer Már Kikukázott (CAEMK), időpont egyeztetés végett. A HR-es hölgy kissé zavarban volt, mert tudta, hogy valahogy le kell reagálnia a múltkorit, de nagyon kedves, aranyos volt. Mást is megnéznek azért, mint kiszedtem a fejvadászból, szóval simán lehet, hogy házhoz masírozok a lófaszért, de azért szerintem hülyeség lenne nem megfutni ezt a kört. 

A skandináv krimi vágyam is teljesült, tegnap kaptam 2 db Jo Nesbo-novelláskötetet, és az egyikre rá is vetettem magam. Pont ez kell, izgalmas, rövid, fordulatos. 

Holnap megyünk vissza a lábdokihoz, sajnos nem látom, hogy ne sántítana a gyermek, viszont már teljesen lehetetlen seggen ülésre biztatni. Mármint lehet biztatni, csak felesleges. 

Tény viszont, hogy az elmúlt héten látványosan fejlődött színezésben, festésben és logikai feladatokban, döbbenet, hogy ebben a korban mennyire szivacsok a gyerekek, és mennyi mindent tud(ná)nak most seperc alatt megtanulni. 

 Végigtoltuk a Hacks című sorozatot, nem is tudom, honnan értesültem róla, de rémlik, hogy valamelyik blogból, és rohadtul tetszett. Okos, vicces, remek karakterekkel, rövid részekkel, gyorsan pergő beszéddel (ami nyelvleckének kiváló, de sajnos így jópár poént kihagytam), szóval szívből ajánlom. Tavasszal jön a 3. évad.

Ami nagyon hiányzik, az az egy igazán jó könyv. Van itthon pár, ami sorban áll, de eddig mindet letettem pár oldal után. Valami olyanra vágyom, ami behúz, elvisz, kikapcsol. Lehet, hogy valami skandináv krimi passzolna ehhez az elváráshoz? Mit olvassak? 

 Nem igazán javult a hétvégén a sántítás, talán egy icipicit, viszont egész hősiesen felfogja és tartja a nem-ugrálást a gyermek, szerintem kb. 50 százalékosan, ami az előzetes elvárásaimat felülmúlja. Dolgozik szépen a matricás és feladatos füzetekkel, és gyártja sorban a vízfestményeket. Azt imádom benne, hogy mindegyikhez van valami sztori. A kedvencem egy random vonalakat és karikákat tartalmazó mű, ami "egy autó puzzle, csak még össze kell rakni". 

Elmentek a másik anyukájával megjavíttatni a lemezjátszót, így bakeliten hallgatnak meséket és dalokat, csupa izgalom.

Ami még érdekesség, hogy anno másfél évvel ezelőtt, az állásszédelgéseim elején volt egy pozíció, ami minden szempontból nagyon tetszett, feladatkör, lokáció, csapat (amennyire fel tudtam mérni), juttatási csomag is megfelelt volna, és volt jópár kör, és már le is okéztak félig, amikor kiderült, hogy van még egy nemzetközi kör, és utána hetekre eltűntek, majd jött egy semmitmondó elutasítás.

Na és ez a cég most fejvadászon keresztül megkeresett engem, ami kicsit rejtélyesen indult, mert a fejvadász először egy titoktartási nyilatkozatot kért, és csak utána mondta el, miről, kiről van szó, és nekem az egészhez semmi kedvem nem volt, mérsékelten sem érdekelt, és majdnem nem küldtem vissza és lemondtam a picsába az egészet, de aztán győzött a kíváncsiság, na és akkor kiderült, hogy ezeknél van egy új lehetőség, és nagyon szeretnék, ha beszállnék a kiválasztási folyamatba. A fizetés 40 százalékkal magasabb, mint a mostani bérem... és én nagyon szerettem volna ott dolgozni, szóval igent mondtam a folytatásra. 

Most várom, hogy hívjanak. 3 kör lesz, és lehet, hogy a végén megint megszívatnak, de akkor már addig nem nyugszom, amíg harmadszor is meg nem szívatnak, mégiscsak mitikus szám a 3. 

Para

 Mivel nem múlt a sántika, és behergeltek ismerősök, hogy ez mi minden lehet, elvittük tegnap a gyereket orthopédiára. Megvizsgálta, és semmi bizonyosat nem tudott mondani, de sajnos szerinte is benne  van a pakliban az a betegség, amivel riogattak. Egyelőre nem kimutatható röntgennel, mert túl friss a panasz, és lehet, hogy mégsem ez van, és elmúlik magától. Most elvileg 1 hétig feküdnie kéne a gyereknek, és egyáltalán nem terhelni a lábát, ebből kb. annyi valósul meg, hogy fél percenként rászólunk, hogy ne rohanj/ne ugrálj, meg olyan furcsa mondatok hagyják el a számat, hogy "óvatosan lépkedj", igazából semmi értelme semminek, csak frusztráljuk magunkat és egymást. 

Ha a rosszabbik verzió igazolódik be, akkor az egy 3-5 év alatt (?) gyógyuló betegség, ami alatt csökkentve kell tartani a terhelést (??), és elvileg teljesen meggyógyul, főleg, ha ilyen fiatalon kezdődik, merthogy leggyakrabban 4-8 éves fiúkon jön ez ki, és minél hamarabb, annál jobbak a gyógyulási esélyek, de teljes értetlenséggel állok az előtt, hogy ezt hogy kell kivitelezni, végig sem gondolva teljesen, hogy neki még mozgásfejlesztés kell, plusz mit tesz az amúgy is nehezen oldódó személyiségével, ha majd nem focizhat a többiekkel (???), de igazából kevés az info, és hátha nem is ez van.

Az asszisztens szerint most 1 hétig még WC-re is ölbe vigyük, a doki szerint lehetőleg ne menjünk játszótérre, ez azért két végpontja a "ne terheljük" skálának, amúgy nem is bírom el huzamos ideig, mert 17 és fél kiló, plusz leszarja, hogy neki mit nem kéne, imád futkározni és ugrálni a lakáson belül is.

Nyilván lehetne rosszabb, és vannak, akikkel ennél rosszabb dolgok történnek, de most már tényleg megszakad a szívem, hogy mennyit kell ennek a gyereknek elbírnia.

Drukkoljatok, hogy elmúljon, és jó hülyén érezzem magam, hogy mennyire túlparáztam ezt most.

Bicebóca

 Tegnap arra lettünk figyelmesek, hogy sántikál a gyerek. Sántikálva fut és ugrál, mint a kutyánk, amikor lábon csípte egy méh, és fájlalta, majd jött a kaja, és onnan a láb probléma feledésbe merült, futni kellett. Na ilyen a mi fiunk is, sántikálva fut, nem sok fájdalmat érez. Szerintünk ez a koraszülött múltja miatt van, nagyon magas a fájdalomküszöbe, bár állítólag fordítva "kéne" lenni, és pont, hogy nagyon érzékenynek kéne lennie, de ilyen alapon nem is "kéne" ilyen erős-magas-egészséges-stramm legénynek lennie, papíron.

Na de elvittük a házorvoshoz, aki továbbküldött a Bethesdába kivizsgálásra, csípőgyulladás-gyanúval. Mivel több ügyelet bezárt a környéken, a megmaradtaknak még nagyobb a terhelés, és tényleg iszonyú tömeg volt. Az orvosok, nővérek, és mindenki a seggén veszi a levegőt, és bár szokás szerint lebasztak, mert nem vittem lakcímkártyát, mindenki nagyon emberséges, kedves, rendes volt. Nem találtak semmit, nem igazolódott a gyanú, szóval nem tudjuk, mitől sántít. Húzódás-gyanú, de nem tudni, mi okozta.

Mivel (vagy éppen annak ellenére, hogy) az elmúlt 2 évben sikerült elkerülni a gyerekkórházakat, most nagyon beütött a poszttraumás stressz, nagyon rosszul viseltem, és sok energiát kivett belőlem. Pedig nem történt igazán semmi extra. Belengették, hogy kell labor, akkor nagyon kezdtem összeomlani (lefogni vérvételhez - been there, done that, no thanks), de aztán úgy döntöttek, mégsem kell, megúsztuk. A gyermek nálam sokkal jobban viselte, unta, amikor uncsi volt, izgult, mikor izgi volt, és elszaladt az ultrahang elől, de utolértem, pedig sántán is gyors :), szóval olyan volt, mint a többi gyerek. 

Remélem, hamar elmúlik a sántikálás.

Ami még szuper, hogy kitalálta ősszel, hogy farsangkor zsiráf akar lenni, és tartja is magát az elképzeléséhez,és megnéztem marketplace-en, és meghökkentő mennyiségű zsiráf-jelmez van 4-5 éveseknek, szóval ez egy dolog ebben a korban, úgy látszik. Már le is leveleztem egy szimpi nővel, aki a munkahelyem mellett lakik, hogy holnap megveszem tőle.

Már megint meló, de most jó hírek

 Ami viszont jó hír, hogy tegnap megkérdeztem, kb. mire számíthatok a határozott idejű munkaszerződésem kapcsán, és mondták, hogy épp akarták mondani, hogy szeretnek velem dolgozni, és szeretnék, hogy maradjak, ezért írjuk át határozatlan idejű szerződéssé, meg sem várva az áprilist. Nagyon örültem neki, már kezdett nyomasztani, hogy újra bele kell vetnem magam az álláspiacba.

Fun fact, hogy tegnapelőtt ránéztem, milyen pozíciók vannak, és találtam egyet, ami nem gyakran kerül meghirdetésre, szakmailag kapcsolódik, de kicsit más, és elég izgalmas, és hirtelen ötlettől vezérelve megpályáztam. 42 évem alatt nem igazán volt velem olyan, hogy valamit hirtelen meglátok/kitalálok, és akkor az nekem sikerül különösebb extra szenvedés nélkül, és még húszezresre sem estem soha, szóval nem hiszem, hogy egyáltalán behívnak, vagy hogy bármi lesz ebből, de egy kicsit piszkálja a fantáziámat.

 Árnyalódott az ovis helyzet. Nem a félelmetes anyuka a gond, ő csak rátesz egy lapáttal. Egyszerűen nem akar menni oviba. Mikor odaérünk, sír, bebújik a hátam mögé, úgy halássza ki onnét az óvónéni, ő pedig szorítja a kezemet, amíg csak bírja, és közben sír. Megszakad a szívem. Állítólag egész délelőtt szomorú, nem játszik, legörbül a szája, pityereg, aztán ebédre már oké. Nem tudjuk, miért van ez, a szeptemberi beszokás alatt nem volt ilyen, és egész ősszel örömmel ment. Olyan nehéz ez, mert nem tudjuk, mi történik vele igazából, nem nyilatkozik. Remélem, hamarosan visszarázódik, ha nem, akkor nem tudom, mit csinálunk. :(