2 hét híján 41 évesen megismerkedtem a rollerezéssel. Ez úgy jött, hogy a gyerek futóbiciklizési tempója átlépte a gyalog kellemest, és kértem kölcsön tesóméktól egy rollert, hogy kipróbáljam, egyáltalán képes vagyok-e rá, na és hát kurvára tetszik. Olyat kaptam, amivel dőlni kell, hogy kanyarodjon, nem fordítani, és ez így tisztára snowboard érzés. Lelkesedésemet látva, megkaptam örökbe a rollert, ami igen nagy ajándék, nem akartam elfogadni, de nekik TÉNYEG nem kell már, és csak a port fogta, úgyhogy végül örömmel elfogadtam.

Na és ma úgy mentünk a bölcsibe, hogy a kiscsávó futóbicajjal, én pedig rollerrel kísértem. Persze így megint új izgalmak vannak, mert vannak meredek lejtők, ahol egyik kézben fogom a kisbicajt + a rollert, a másik kézzel pedig a gyerek kezét, meg a forgalmi tényezők stb, de nagyon élveztük. Mire hazaértem, csatakos volt a pólóm az izzadtságtól, szerintem sportértéke is van ennek, és/vagy ennyire szar a kondim.

De a gyerek nagyon élvezte, végig vigyorgott, és rájöttem, nem jó példát mutatunk neki azzal, hogy mindenhová autóval visszük. A bicaj, hév, busz eddig nálunk inkább szórakozási forma volt, ezen szeretnénk változtatni.

 Megvolt a mai állásinterjú. Az elején kérdezték, miért tetszett meg ez a pozíció. Mondtam, hogy többek között azért, mert a hirdetésben ki volt emelve, hogy emberközpontú, nagyon alacsony a fluktuáció, a többség sok-sok éve itt dolgozik, tehát hosszú távú lehetőségnek tűnik. Bólogatott, mosolygott a HR-es (gondolom, ő fogalmazta a hirdetést), majd a végén kicsit Columbo-san közölte, hogy ja és volna itten még valami: a pozíció határozott időre, 1 évre szól, csak ezt szóban tervezték elmondani a jelölteknek, nem pedig még a hirdetésben. Szóval ennek elég finom humora van szerintem: mi itt ezer éve dolgozunk, nekünk ez kiszámítható hosszú távon, ez tetszene, mi? Jó, mert te csak 1 évre jöhetsz, bibibí...

Nem korrekt, na. Egyébként pedig messze van és nem igazán van home office, szóval nem egymást keressük, de még nem offoltam le (tök hülye helyzet, majd' egyórás normál beszélgetés, aminek a végén kiderülnek a turpisságok, nem igazán tudtam lereagálni), elvileg ők szólnak, mehetek-e a kövi körre, és kiváncsi vagyok, mehetek-e. Aztán majd eldöntöm, ha lesz mit. 

 Na, holnap lesz az első állásinterjúm az új merítésem óta. Nem bánom, talán megértem a munkába állásra - nem nehéz nem észrevenni, hogy kicsit érettebbnek érzem magam a feladatra, ha nem kell éjjelente virrasztani. Bár a gyerek természetesen beteg, amit úgy kell érteni, hogy semmi baja, és ugrál a fejemen, de nem lehet vinni bölcsibe, mert óránként sűrű ragacsos taknyot szívok az orrából. 

Ma voltunk kutyaiskolás kutyasétán a Hajógyárin családilag, ami tök jó, mert tényleg elfárad a szőrös meg a szőrtelen gyerek is, és a kutya marhára idegesítő, mert iszonyú cuki, lelkes és szófogadó a kutyatréner jelenlétében, magyarul teljesen képmutató kis köcsög, mert itthon abszolút nem ilyen. Olyan okos kis dög na. A gyerek mondjuk pont ilyen, bölcsiben eminens, itthon meg tök vicces (nem), hogy rám ugrik és lefejel.

Én így, hogy nincs munkahelyem, itthon vagyok cuki, kedves és lelkes, de majd ha elkezdek dolgozni, jogosultnak fogom érezni magam mindenki idegesítésére. Végre.

 Most, hogy Serena Williams után Federer is visszavonult, kicsit kevésbé zavar, hogy én sem dolgozom. Hasonló korúak vagyunk, így 40 körül elege lehet az embernek a munkából. Az mondjuk tény, hogy nekik kicsit jobban sikerült összeegyeztetni a munkát a magánélettel, mint nekem, mivel kisgyerekes szülőként Grand Slameket nyertek, de én is voltam a múlt héten futni, és ráadásul nekik nem a szabadidejükben kell sportolni menni, hanem megoldják munkaidőben. Na ugye. 

 Amúgy a gyermek nem alvására azt mondják a szakemberek, hogy a koraszülöttség, idegrendszeri éretlenség, "örüljenek, hogy csak ennyi" (btw, örülünk), meg hogy sokat volt mesterséges altatásban (inkubátorban a lélegeztetőgép miatt + műtétek), és ez sokszor elcseszi az alvást. És ne várjunk nagy csodát, igazából nincs ötlet.

Én most azt látom, hogy annyira pörög a bölcsiben, nagyon sokat fejlődik, barátkozik, hangosan énekel, és ha meglátja a kis barátnőit (2 van neki), akkor úgy szalad be a szobába, hogy el se köszön, és ez most nagyon sok inger neki, sok változás, és ha van bölcsi, rosszabbul alszik. De mivel sokat beteg, nem tudja megszokni sem rendesen a bölcsit. Nem igazán látok kiutat, az idő segít majd talán. 

Tegnap mikor vittem a bölcsibe, és meglátta bent a csajokat, befutott, és egy óriásit taknyolt a szőnyegben, gurult egy kicsit, majd boldogan, nevetve felugrott, egy óriási hoppáááá-t kiáltott, majd ment tovább a kis csapathoz. Annyira nevettem, na.

Kialvatlan

 Most abban vagyok, hogy munkát keresek, és amíg nincs, addig pihenek, kikapcsolódom is, na de: kb annyit éjszakázunk a 3 éves gyerekkel, mint egy újszülöttel. Szerencsére már nem kell elővennem a cicit, és nem bukik, de kb. ennyi a különbség. 2 órán át tartó virrasztások, 2-3 kelés, külön alvás, együtt alvás, sírás, nevetés (múltkor a kínlódás másfeledik órájában elkezdett röhögni, és kérdeztem, mit nevet, és valamit mondott, hogy ráléptek a hangyákra (?), és ez nagyon vicces, gondolom, valami bölcsis sztori), és már mindenen túl vagyunk a témában, alvásszakértő, csecsemő-anya konzulens vagy mi, gyerekpszichológus, felnőtt pszichológus, és ha a trendet nézzük, egyre jobb talán, de most éppen megint kurva szar. 

Nappal próbálok aludni, de csak elvétve sikerül, mert a szervezetem annyira régimódi, hogy éjjel aludna inkább, meg nappal más értelmes dolgokat is kéne csinálni, és ma reggel már mintha zöldes lett volna a gyerektakony (minden reggel-este szívjuk az orrocskáját) szóval a rekordnak nem mondható, de azért inkább jónak számító zsinórban 8 nap bölcsi után szerintem holnaptól 2 hetet itthon lesz velem a kölyök, ami egyrészt jó, mert imádom, és ilyenkor megint összenövünk kicsit, másrészt a pihenési lehetőségem ismét nulla lesz, a takonytól pedig ritkán javulnak az éjszakák...

Szóval a lényeg, hogy nehezen képzelem el, hogy ilyen állapotban és ilyen éjszakákkal 8 órában dolgozzak, és nem tudom, mitől, mikor, hogyan fog ez változni. 

Tegnap intéztem munkanélküli segélyt, és kérdezték, hogy van-e akadálya a muknába állásomnak (merthogy ők is közvetítenek nekem ajánlatokat, ha vannak), és akartam mondani, hogy ja, kurvára nem alszom 3 éve, de aztán ezt mégsem mondtam, mert igazából senkit se érdekel. 

Back to life, back to reality

 Tegnap voltam imprózni! Feltett szándékom visszaszokni, ami jó hír a kedves olvasónak, mert így nem csak gyerekkaki és poszttrauma témáim lesznek, hanem jó eséllyel impró is, amit gondolom már mindenki nagyon várt. 

Amúgy annyira elszoktam attól, hogy emberek legyenek hozzám testközelben (a szűk családon kívül), hogy ezért is fontos mennem, segítendő a társadalomba való visszaszokásomat. 

Egyébként nagyon jól esett, játszani, nevetgélni, kapcsolódni, és annyira szeretem a csapatot, bár ritkán találkozunk, de olyan meghitt és biztonságos közeg. Lehet, hogy a karácsonyi előadásban játszom is, ha minden jól megy.