Álomkoncert

 Még azt is akartam mesélni, hogy annyira megihletett aMolnár Ilonka koncertbeszámolója, hogy azt álmodtam valamelyik éjjel, hogy szervezek magamnak egy koncertet. Valami kocsma/kávézó szerű helyen volt, ahol asztaloknál ültek a népek. Na és a koncert előtt pár perccel rájöttem, hogy konkrétan SEMMILYEN dalnak nem tudom a szövegét, maximum 1-2 sort belőle. És mivel Milonka eljött nézőnek, megkértem, hogy énekeljen már ő, vagy énekeljünk közösen. És mondta, hogy ne haragudjak, de ő most tökre nem így készült, nem szeretne helyettem koncertezni. Ami természetesen tök jogos, és álmomban is annak tűnt. Hálistennek itt abbamaradt az álom. 

Amúgy van egy olyan imprós játék, hogy ki kell állni középre, és elkezdeni hangosan énekelni bármit, és a többi játékos (aki néző, amikor a másik énekel épp) látja, ha az éneklő kezdi magát rosszul érezni, és akkor valaki beszalad a helyére, leváltja, és elkezd ő énekelni valamit, és ha ő érzi magát szarul, akkor őt is leváltják stb. Tehát elvileg nincs kockázata annak, ha leváltasz valakit, mert bízol a többiekben, hogy ha akár egy fél sor után kezdesz cikiben lenni, akkor ugrik a következő menteni. Tök jó lenne így élni, ilyen bátran és bizalommal. 

8

 Na, már eltelt 8 nap az új helyen, és kezd tetszeni. Nagyon profi minden, és közelebb jutottam ahhoz is, hogy hogy jövök én ehhez az egészhez. Az előző helyemen mondogattuk a kolléganőmmel, hogy na itt mi vagyunk a legokosabbak, és nem azért, mert annyira okosak vagyunk - na itt nem én vagyok a legokosabb, fogok tudni fejlődni, tanulni, és ennek örülök, mert nem vagyok még 100 éves, fér a fejembe ez meg az.

A coming out szériát még nem kezdtem el, mert némi taknyosság miatt távmunkában toltam le ezt a hetet, és nem volt sok személyes kapcsolat, kicsit fázom is tőle, mert majd mondják, hogy "a férjed így meg úgy", és akkor majd mondanom kell, hogy nem a férjem, vagy nem tudom, unom már ezt, kicsit le is szarom, az az ideális végülis. 

Amúgy tök fáradt vagyok, béna az idő is, meg nincs semmi rekreáció, semmi, amit várnék (a nyilvánvaló tavaszon kívül), nincs energiám, és a hajam is milyen. 

Újhely

 Na, megvolt az első 2 nap az új helyen. Eddig pozitív, bár annyira hatalmas nagy cég ez, és annyira bonyolult minden, hogy azért párszor megfordul a fejemben a "minekmentoda". Az külön érdekes, hogy apukám dolgozott ennál a cégnél a 80-as években, és számtalan sztorija van, és most megfordultam ezeken a helyszíneken is, bár a mindennapos munkahelyem nem ott lesz, ahol ő dolgozott, de a belépéshez oda kellett menni.

Gondolom, majd kialakul minden, és egyelőre a semmi is fárasztó, de most türelmesnek kell lenni. Az agyam helyén egy edzés utáni összegyűrt pár büdös zokni van, úgy érzem, a rengeteg információtól (ami amúgy annyira nem sok, de pl. az is új infó, hogy hol a WC meg ilyenek). Az autó fehér, viszont elég jól felszerelt, jobb, mint amire számítottam. 

Holnapi impro

 Ma szuperjót szaunáztam és medencéztem egy kedves barátnőmmel (együtt koraszültünk, innen a barátság), kihasználtuk a 3 órás jegyet, és utána még ebédeltünk is. Nagyon feltöltött, és adódik a kérdés, hogy miért nem lehet minden nap ilyen. 

Holnap reggel fél hétkor indulok az Újhelyre, mert fél 8-kor kezdődik az üzemorvosi vizsgálat, a cég egy távoli telephelyén, ahol külön időt kell számolnom arra, hogy bejussak a recepcióról az üzemorvosig. Megkapom majd a céges autót is, amit még nem tudom, milyen lesz, csak annyit tudok, hogy francia. Márpedig akiknek francia autójuk van, azok állítólag tegeződnek a tréleressel... Na mindegy, céges autó lévén nem én fogom szervizelni. Remélem, piros lesz 😀

Aztán ha vége a beiratkozási procedúrának, átmegyek a másik telephelyre (ahol ténylegesen dolgozom majd, és az szerencsére közelebb van), és együtt ebédelek az új csapatommal. Gondolom, egyáltalán nem leszek zavarban... De majd azt képzelem, hogy ez egy impro előadás. Igazából az is. 

Dolgozni remélem, nem kell majd még, bőven elég lesz ez egy napra.

Drukkoljatok, majd mesélek!

Váltáska

 A múlt hét azért is volt nehézke, mert az utolsó napjaim voltak szeretett, de elhagyott munkahelyemen. Nagyon intenzív volt, mert igyekeztem mindent szépen elrendezni, átadni, közben még prezentálnom kellett a nemzetközi menedzsmentnek, valamint interjúztatni az utódjelöltemet is (ez már a balekság határát súrolhatja külső szemlélőnek, hogy erre is igent mondtam, de tényleg a szívemen viselem a sorsukat, na). Meg volt még búcsú brunch meg búcsúbuli is, mindez a betegség utórezgéseivel. Nagyon cukik voltak a kollégák, tök személyes ajándékokat kaptam, meg sok-sok kedvességet, és az a durva, hogy tényleg értik, miért döntöttem így, és bár sajnálják, de támogatnak. Illetve többféle módon elhangzott, hogy ez nem egyirányú utca, szóval ha nem jön be a másik hely, akkor visszavárnak.

Mindeközben a Másik Helyről írt kedvesen az új főnököm, hogy nagyon várnak, meg hogy az egész csapat be fog jönni a kezdésem napján, mert bár nem irodai napjuk, de szeretnének megismerni minél előbb, és de szuper jó lesz, de ne izguljak. Mindenzt tök emberien, kedvesen. 

Ilyenkor felmerül bennem, hogy miért nincs munkahely-poligámia. Mondjuk heti 2 nap itt, heti 3 nap ott, vagy valami.

Most még lesz 2 munkanélküli napom, az egyiken elmegyek wellnesselni pár órát, meg fejben kicsit lepörgök, átpörgök, processzálok, vagy valami, aztán indul az új buli. Tök kíváncsi vagyok, milyen lesz. 

Dupla Gyuszi

 Masszív időszakon vagyunk túl. A gyereknek, mint kiderült, kétoldali tüdőgyulladása volt, szóval nem csoda, hogy annyira szarul volt szegényke. Amikor ezt megtudtuk, sebességet váltottunk az antibiotikum beadással kapcsolatban, és ismét beigazolódott a tény, hogy vagy gyerekeid vannak, vagy elveid. Én azt gondoltam, 5 évesen értse meg, hogy bár keserű a gyógyszer, de be kell venni. Na és amúgy értette, és meg is próbálta egy bizonyos szintig, de annyira keserű volt, hogy egy ponton túl megmakacsolta magát.

 És itt jött a képbe a Vitaminos Joghurt. Ez ilyen egész pici, 60 grammos, nagyon sűrű cucc, tele cukorral (mi adtuk neki a megtévesztő nevet). Szerintem gyógyszer beadáshoz találták ki, csak a gyártó jogi osztálya nem engedélyezte, hogy ezt kommunikálják is... naszóval, ebbe fecskendeztük bele a cuccot, és adtuk át a gyereknek, mint szuperfinom Vitaminos Joghurt, amiből sajnos csak kettőt ehet egy nap, reggel egyet és este egyet. Lélegzetvisszafojtva figyeltük, megeszi-e, és közben nyilvánvalóan túlkompenzálva, lazán fecsegtünk egymással mindenféle csacskaságot, terelés végett. Ezt 4 napig, reggel és este, enyhe gyomorgörccsel, de szépen bekanalazta minden alkalommal. Elég közel álltam az imádkozáshoz ezen alkalmakkor.

Na és meg is gyógyult szépen, szinte hirtelen, és már jár is oviba, meg minden. Mi persze tovább nyűglődtünk, és még mindig nem tudom, jön vagy megy a betegség, minden reggel szuggerálom magamat, hogy megy az, és kábé okén is vagyok, vagyunk.

The wrong end of the dick

 Ismét a fasz rosszabbik végén vagyunk (az melyik amúgy? na mindegy). Gyermekünk 8. napja atom lázas, sosem volt még hasonló sem. Köhög, taknyos is, nem eszik, mindig aludna. 5 napja szed antibiotikumot (kb a 70%-át tudjuk belekönyörögni, de mondjuk olyan keserű, hogy ez is csoda), mai állás szerint egy kis tüdőgyulladás lesz ez, voltunk vele tüdő röntgenen, holnapra meglesz a kiértékelés. 

Itt álljunk meg egy pillanatra: mehettünk volna a Bethesdába holnap, amire a fél napunk minimum ráment volna, ki tudja, mennyi vírust kaptunk volna el, és harcolhattunk volna az állóhelyekért a lázas gyerekkel (plusz lebasznak, mint mindig, mert elvesztettem a TB kártyáját 4 éve), és akkor mi ehelyett felhívtuk az Affideát 5-kor, és volt időpont 3/4 6-ra, és nulla percet vártunk, kedves, türelmes néni megmutatta a gyereknek is a röntgenfelvételt, 10 perc sem volt az egész, és mindezért a mulatságért 12 ezret fizettünk - hát költöttem már el rosszabbul is pénzt. Iszonyú durván megéri. Persze tudom, örülhetünk, hogy megtehetjük, és örülünk is, de tényleg olyan boldogan távoztunk. (Melegítőben, a Bank Centerben. A gyerekorvos a sarkon van, nem tudjuk, hogy belvárosi úri helyszínekre is menni fogunk.) 

Na és mindezek mellett persze mi is mindketten betegek vagyunk. Én nem jutok be a munkahelyemre, ahol még másfél hetet töltök, és nincs hová halogatni a dolgok elsimítását és átadását, mert utána megszűnik a munkaviszonyom, és lesz egy másik. Úgyhogy itthonról, táppénzen próbálok tüzet oltani, és rendbe tenni, amit lehet. (Előnye, hogy a kollégák már most ráállnak a hiányomra, legalább ebben van kis átmenet nekik.) Amúgy meg tök szívesen lennék a többiekkel, nagyon nem így számoltam, nem így terveztem. A búcsú bulimra csak bejutok... Marha szar ez így, na.