2025. február 2., vasárnap

Váltáska

 A múlt hét azért is volt nehézke, mert az utolsó napjaim voltak szeretett, de elhagyott munkahelyemen. Nagyon intenzív volt, mert igyekeztem mindent szépen elrendezni, átadni, közben még prezentálnom kellett a nemzetközi menedzsmentnek, valamint interjúztatni az utódjelöltemet is (ez már a balekság határát súrolhatja külső szemlélőnek, hogy erre is igent mondtam, de tényleg a szívemen viselem a sorsukat, na). Meg volt még búcsú brunch meg búcsúbuli is, mindez a betegség utórezgéseivel. Nagyon cukik voltak a kollégák, tök személyes ajándékokat kaptam, meg sok-sok kedvességet, és az a durva, hogy tényleg értik, miért döntöttem így, és bár sajnálják, de támogatnak. Illetve többféle módon elhangzott, hogy ez nem egyirányú utca, szóval ha nem jön be a másik hely, akkor visszavárnak.

Mindeközben a Másik Helyről írt kedvesen az új főnököm, hogy nagyon várnak, meg hogy az egész csapat be fog jönni a kezdésem napján, mert bár nem irodai napjuk, de szeretnének megismerni minél előbb, és de szuper jó lesz, de ne izguljak. Mindenzt tök emberien, kedvesen. 

Ilyenkor felmerül bennem, hogy miért nincs munkahely-poligámia. Mondjuk heti 2 nap itt, heti 3 nap ott, vagy valami.

Most még lesz 2 munkanélküli napom, az egyiken elmegyek wellnesselni pár órát, meg fejben kicsit lepörgök, átpörgök, processzálok, vagy valami, aztán indul az új buli. Tök kíváncsi vagyok, milyen lesz. 

3 megjegyzés:

  1. Szia, zugolvasódként, sok sikert, jó fej kollégákat kívánok az új helyeden, és jó egészséget nektek! 🙂

    VálaszTörlés
  2. Drukk és jó wellnesst es utána jó (és egészséges munkakezdést és folytatást!

    VálaszTörlés

Koraszülött paradicsomok

 Vetettem cserépbe néhány paradicsommagot. Valahogy mindig több sikerül a kelleténél, így most is, a 2 cserépbe összesen 6 mag került. Elvil...