Most, hogy Serena Williams után Federer is visszavonult, kicsit kevésbé zavar, hogy én sem dolgozom. Hasonló korúak vagyunk, így 40 körül elege lehet az embernek a munkából. Az mondjuk tény, hogy nekik kicsit jobban sikerült összeegyeztetni a munkát a magánélettel, mint nekem, mivel kisgyerekes szülőként Grand Slameket nyertek, de én is voltam a múlt héten futni, és ráadásul nekik nem a szabadidejükben kell sportolni menni, hanem megoldják munkaidőben. Na ugye. 

 Amúgy a gyermek nem alvására azt mondják a szakemberek, hogy a koraszülöttség, idegrendszeri éretlenség, "örüljenek, hogy csak ennyi" (btw, örülünk), meg hogy sokat volt mesterséges altatásban (inkubátorban a lélegeztetőgép miatt + műtétek), és ez sokszor elcseszi az alvást. És ne várjunk nagy csodát, igazából nincs ötlet.

Én most azt látom, hogy annyira pörög a bölcsiben, nagyon sokat fejlődik, barátkozik, hangosan énekel, és ha meglátja a kis barátnőit (2 van neki), akkor úgy szalad be a szobába, hogy el se köszön, és ez most nagyon sok inger neki, sok változás, és ha van bölcsi, rosszabbul alszik. De mivel sokat beteg, nem tudja megszokni sem rendesen a bölcsit. Nem igazán látok kiutat, az idő segít majd talán. 

Tegnap mikor vittem a bölcsibe, és meglátta bent a csajokat, befutott, és egy óriásit taknyolt a szőnyegben, gurult egy kicsit, majd boldogan, nevetve felugrott, egy óriási hoppáááá-t kiáltott, majd ment tovább a kis csapathoz. Annyira nevettem, na.

Kialvatlan

 Most abban vagyok, hogy munkát keresek, és amíg nincs, addig pihenek, kikapcsolódom is, na de: kb annyit éjszakázunk a 3 éves gyerekkel, mint egy újszülöttel. Szerencsére már nem kell elővennem a cicit, és nem bukik, de kb. ennyi a különbség. 2 órán át tartó virrasztások, 2-3 kelés, külön alvás, együtt alvás, sírás, nevetés (múltkor a kínlódás másfeledik órájában elkezdett röhögni, és kérdeztem, mit nevet, és valamit mondott, hogy ráléptek a hangyákra (?), és ez nagyon vicces, gondolom, valami bölcsis sztori), és már mindenen túl vagyunk a témában, alvásszakértő, csecsemő-anya konzulens vagy mi, gyerekpszichológus, felnőtt pszichológus, és ha a trendet nézzük, egyre jobb talán, de most éppen megint kurva szar. 

Nappal próbálok aludni, de csak elvétve sikerül, mert a szervezetem annyira régimódi, hogy éjjel aludna inkább, meg nappal más értelmes dolgokat is kéne csinálni, és ma reggel már mintha zöldes lett volna a gyerektakony (minden reggel-este szívjuk az orrocskáját) szóval a rekordnak nem mondható, de azért inkább jónak számító zsinórban 8 nap bölcsi után szerintem holnaptól 2 hetet itthon lesz velem a kölyök, ami egyrészt jó, mert imádom, és ilyenkor megint összenövünk kicsit, másrészt a pihenési lehetőségem ismét nulla lesz, a takonytól pedig ritkán javulnak az éjszakák...

Szóval a lényeg, hogy nehezen képzelem el, hogy ilyen állapotban és ilyen éjszakákkal 8 órában dolgozzak, és nem tudom, mitől, mikor, hogyan fog ez változni. 

Tegnap intéztem munkanélküli segélyt, és kérdezték, hogy van-e akadálya a muknába állásomnak (merthogy ők is közvetítenek nekem ajánlatokat, ha vannak), és akartam mondani, hogy ja, kurvára nem alszom 3 éve, de aztán ezt mégsem mondtam, mert igazából senkit se érdekel. 

Back to life, back to reality

 Tegnap voltam imprózni! Feltett szándékom visszaszokni, ami jó hír a kedves olvasónak, mert így nem csak gyerekkaki és poszttrauma témáim lesznek, hanem jó eséllyel impró is, amit gondolom már mindenki nagyon várt. 

Amúgy annyira elszoktam attól, hogy emberek legyenek hozzám testközelben (a szűk családon kívül), hogy ezért is fontos mennem, segítendő a társadalomba való visszaszokásomat. 

Egyébként nagyon jól esett, játszani, nevetgélni, kapcsolódni, és annyira szeretem a csapatot, bár ritkán találkozunk, de olyan meghitt és biztonságos közeg. Lehet, hogy a karácsonyi előadásban játszom is, ha minden jól megy. 

Nyolcas

 Szombaton volt a 8. évfordulónk. Ennek örömére elmentünk vacsizni, és a gyereket a nagyszülők fektették - ami nálunk még mindig nem egy túl gyakori dolog, de szerencsére le se szarta a kölyök, hogy lelépünk, sőt, vonakodva köszönt el, mert kicsit megzavartuk a gyurmázásban.

Azon viccelődtünk, hogy a nyolcas, ha felborul, akkor végtelen, és ez így egész okénak tűnik mindkettőnknek.

A hetedik olyan volt, amit a papírforma diktál egy hetedik évfordulóra, kb. annyira voltunk összeveszve, hogy végül másnap (harmadnap?) ünnepeltünk csak.

A hatodikra nem emlékszem, tán rendeltünk valami extra kaját? Akkor múlt kicsivel 1 éves a gyerek, nagyon álmosak lehettünk.

Az ötödikre kistálytisztán emlékszünk mindketten. A kórházban laktunk még, kisfiam inkubátorban, én a retek tömegszobában pár folyosóval arrébb. Ki akartunk menni enni valamit, de nem volt jó a gyerek szaturációja, és a nővérek és orvosok újonnan érkező (frissen koraszületett) babákkal voltak elfoglalva, és nagyon magunkra hagyatva éreztük magunkat, hogy folyton sípol a fiunk gépe és senki nem csinál semmit.* Ezért a kórház aulájában egymásra borulva sírtunk és engedtük el a vacsorázási tervet.

Szóval változatos éveink voltak, de szép ez úgy, ahogy van, a miénk. 

*ehhez muszáj hozzáfűznöm, különben nem lenne tiszta a lelkiismeretem, hogy a kórházi dolgozók mindent és mindig megtettek, amit kellett, amit lehetett. Csak néha mégis így éreztük magunkat.

 Beszélgettem a nagymamámmal a királynő haláláról. Nagymamám 1 évvel fiatalabb nála, és aktívan követte a tevékenységét, szimpatizált vele. Azt vártam, szomorú lesz, hogy meghalt, és persze az is, de ezt mondta: szerintem azért volt olyan mosolygós az utolsó képeken, mert tudta, hogy nemsokára mehet. 

Ősz

 Onnan tudni, hogy ősz van, hogy sétálunk az utcán, és könnyű lepottyant dióra bukkanni. Rálépek, reccsen, és miközben sétálunk tovább, elmajszolom a darabkákat. Annyira szeretem ezt.

Az állandó takony miatti bölcsi kerülés következménye, hogy jól összenőttünk a gyerekkel. Nagyokat sétálunk, beszélgetünk, időnként vitázunk azon, hogy szabad-e a földre köpni a félig megrágott sajtos rudat (spoiler: nem), szóval most nagyon cuki korszaka van, és túlnyomórészt kezelhető is, az alváson kívül minden területen. Próbált ő is diót törni, de a 13 kilója nem elég hozzá, és főleg kigurul alóla a dió, amit viccesnek talál.