Dolgok

 Az oviban a múlt héten változások voltak, állítólag csütörtökön és pénteken hangosan csacsogott a fiúcskánk, "be nem állt a szája", ahogy mesélték. A hétfői fogadóórán még az volt, hogy egyáltalán nem beszél, csak ha kérdezik. Gyorsan tudnak változni a dolgok, és tényleg mindig bízni kéne abban, hogy megoldódik. A gyerekpszichológus mondta, hogy sokszor az oldja a helyzeteket, hogy tényleg felszínre, kimondásra kerülnek a nehézségek, és a gyerek látja, hogy észre és komolyan van véve - sokszor ezért akár egy pszichológusi alkalom után már lehet változás (és persze sokszor nem, na de hátha most ez történik). 

Amúgy tényleg oldódik, pl. idegen játszótérre berohant, egyből csúszdázott egy csomót, és aztán az idegen apukától elkérte a homokozólapátot - kicsit zavarban, de megoldotta magának. Csudajó ezt látni. 

A szomszédokkal is  voltak izgalmak, jelezték, hogy átlóg az új támfal és bontsuk le. Meglehetősen befeszültünk ezen. Úgyhogy összeszedtünk fényképeket, tervrajzokat, az ügyvédünk állásfoglalását arról, hogy a felét nekik kéne fizetniük (ők az elején kategorikusan közölték, hogy nem fizetnek bele), plusz találtunk a házukon egy szabálytalan méretű ablakot, és mindezen információkkal felszerelkezve átmentünk hozzájuk, nem tudva, mi lesz ebből. Azt nem mondom, hogy mindenben teljes lett az egyetértés, de végül megegyeztünk abban, hogy így lesz, ahogy van, majd együtt sopánkodtunk a vélhető fejlesztésekről, útépítésekről és belengetett építendő társasházakról, amikben abszolút egy nevezőn vagyunk. Kicsit mi is megértettük, mi volt a bajuk, mitől féltek (az ő kertjük még teljes káosz, és féltek, hogy ez így is marad), ők is megértették a mi korrekt szándékainkat, és ismét bebizonyosodott, hogy kurvára kommunikálni kell és nyitottan figyelni és meghallgatni, mert van esély arra, hogy épp csak ez lett kihagyva a folyamatból. Remélem, ezzel tényleg vége ennek a sztorinak.