Buziiskola

 Egy hónapja megy az iskola, és még mindig abban a fázisban vagyunk, hogy nem hisszük el, milyen szerencsések vagyunk. Rájöttem, hogy nekem nem volt a fejemben olyan opció, hogy az iskola lehet jó is, inkább azt képzeltem, hogy remélhetőleg sikerül a lehető legkevésbé szar helyre bejutni. Mennyire traumatizált generáció vagyunk amúgy, hihetetlen, fel sem tűnt, hogy mennyire alapnak vesszük, hogy iskola = megalázás. Most általánosítok, tudom. És én még tök jól megúsztam, jól tanultam és barátaim is voltak. 

Na és akkor ebből sejteni lehet, hogy arra akarok kilyukadni, hogy JÓ a suli. Kb milliószor jobb, mint az ovi (bár az egy alacsony léc). A kisfiam viszonylag szívesen megy, részt vesz a dolgokban, ügyes, dicsérik, szereti a tanítókat, kedvence az ének óra, a tesit utálja, mert hangos, és nagyon-nagyon odafigyelnek rá, meg a többiekre is. Az első hét 3. napján küldött nekem róla egy fotót messengeren az iskolapszichológus, a gyerek kezében egy ismeretlen plüssállat volt, és azt írta hozzá a nő: "kicsit szorongott, ezért adtam neki egy plüsst." Értitek, a folyosón látta, hogy el van veszve a gyerek, és odament segíteni neki. Ez az általános hozzáállás.

Egyszer foci közben valamelyik gyerekre azt mondta egy másik: "béna vagy", erre leültek egy körben és átbeszélték, hogyan kell bátorítani a másikat. (Hogy egy kedves barátom reakcióját idézzem: mekkora buziskodás :D)

Szóval ilyen buziskodások vannak, pl. szivacs labdával kidobósoznak, ami tényleg a buziskodás netovábbja, nem? Puhapöcsöket nevelnek!

Annak külön örülök, hogy a gyerek egyáltalán nincs lefagyva, és bár szorong és csak még mindig csak képzeletben barátkozik, hozza önmagát, tanul, van sikerélménye, és egyre jobban kezd kinyílni. 

Csoda.

Volt nagymamám

 Meghalt a nagymamám. 99 évesen, szellemi képességei 100%-os birtokában, komolyabb egészségügyi gondok nélkül, hirtelen, az otthonában. Előző nap még nevetgéltek apukámmal, átvette és elpakolta a bevásárlást, és mondta, hogy szeretné megnézni a TV-ben aznap az Alföldi-rendezte István a királyt (aug. huszadika volt). Nem tudjuk, sikerült-e még megnéznie. 

Én ezt így aláírnám. Örülök, hogy nem szenvedett, és készült is már a nagy útra, egyre többet mondogatta, és látszott, hogy már nehéz neki (bár nem volt különösebb baja, rosszul látott-hallott, nehezen járt stb). De még mindig nem fogtam fel szerintem, és pokoli szerencsés vagyok, hogy 44 éven keresztül volt nagymamám, aki még az utolsó napjaiban is sütött sütit. A sütije túlélte. 

Gyúrás

 Képzeljétek, azóta is járunk gyúrni heti 2x! Egész pontosan január 6. óta,  minimális kihagyásokkal. És tökre megszerettem! Ebben nagy szerepe van az edzőnek, akivel a gyúrás mellett megy a csoportterápia meg a röhögés párhuzamosan, de tök jól van ez így, örülök, hogy rátaláltunk. Voltunk nyaralni a múlt héten, és teljesen újszerű élmény, hogy elsétálok fürdőruhában egy tükör előtt, és nem az a reakcióm, hogy ah inkább oda se nézek whatever ez van, hanem oda nézek és azt gondolom: na ez tök oké, ennyi idősen, ennyi melót beletéve, egyáltalán nem rossz! 

Szóval határozottan látványos az eredmény, rám jönnek olyan nadrágok, amiket már azt hittem, kidobtam mert reménytelennek tűnt, hogy újra beléjük férjek, a derekam szinte sosem fáj, és biztos, hogy sokkal egészségesebb állapotban várom a menopauzát (várja a faszom, de tudom, nem fog kopogni). 

Rég + Suli

 Mint a leghűségesebb és legrégibb olvasóm felhívta a figyelmemet, fél éve nem írtam ide. Sok minden volt, és általában olyankor nem írok szerintem, amikor nem jó a kedvem, szóval vélhetően ez egy kind reminder magamnak, hogy nem volt jó a kedvem, viszont most egész jó a kedvem (ha jó a kedved üsd a tenyered). 

Egyébként most érthető, hogy írok, mert szabi utáni 2. munkanapom van, ami azt jelenti, hogy bármit megtennék, csak ne kelljen dolgozni, olyan borzasztó ez. Főleg hogy a pajtás kollégáim mind szabin vannak, így az sincs, hogy egy kicsit kávézunk-dumálunk, eleve home office-ban vagyok, de teamsen sincs kinek nyígni. A jövő héten megint szabin leszek, szóval igazán keveset kell kibírni, viszont ez alatt sokat kéne haladni, mert a szeptember brutál zsúfolt lesz a melóban, plusz kezdődik a suli, ami fogalmam sincs, mivel fog járni.

Eddig nagyon biztató az iskola, bekerültünk abba az osztályba, ahol egy csodás házaspár a tanítónéni-és bácsi, kb. mindenki ebbe az osztályba vágyott, de ugye a jelentkezők fele a másik osztályba került a nagy számok törvénye alapján, és persze az a fele, akiket ismerünk és szeretünk. 

Beírtuk a jelentkezési lapra, hogy azért szeretnénk ebbe az osztályba járni, mert nincs apuka, és ezért jót tenne a fiunknak egy tanár bácsi, ami szerintem elég egyedülálló és nyomós érv, és el is fogadták az osztályba soroláskor, ami szerintem sokat elmond a szemléletről.

A szülői értekezleten úgy nézett ki az SZMK tag választás, hogy tudtam, hogy jön a kérdés, hogy ki vállalja, és már előre gyakoroltam a cipőorr-fixírozást, de még végig se mondta a kérdést a tanító néni, hogy ki vállalná, már kezek szöktek a magasba, komolyan mondom, 2 év bölcsi és 3 év ovi alatt még hasonlót sem láttam. Egyrészt megkönnyebbülés, másrészt WTF, milyen emberek ezek?? (Mondom ezt úgy, hogy oviban az utolsó évben SZMK-sok voltunk, mert ha nem vállalja el a párom, akkor még most is ott ülne azon a szülői értekezleten).

Ami még rettentő jó, hogy megkaptuk a hosszú listát a beszerzendő biszbaszokról (postairón meg színes korong és társai), majd mondták, hogy aki kéri, annak egyben mindent odaadnak 25 ezerért, és kb. mindenki kérte, szóval ezt is megúsztuk, és így mindenkinek egyforma cuccai lesznek és csomó minden be lesz dobva a közösbe, és ez tök praktikus és egyszerű, imádom őket.

A suli fejlesztő csapatának vezetője, aki gyerekpszichológus, elmondta, hogy aki akar, egyeztessen vele időpontot a nyáron, be lehet vinni a gyereket ismerkedni, körbevezeti ő is a suliban, hogy könnyebb legyen a szeptember. Beneveztünk erre is, és tök jól sikerült, meg fontos is, tekintve, hogy nekünk továbbra is szükségünk lesz a fejlesztésekre. Kiderült, hogy az osztályban lesz még egy extrém koraszülött gyerek, egy 24 hétre született kislány, mennyi esély volt erre is?? 

Ami miatt aggódom, hogy a fiunk továbbra is nagyon szorong, és nem barátkozik más gyerekekkel, és bár újabb papírja van róla, hogy nagyon okos (a szakszolgálat leírásában szerepel a "zseniális" mint jelző), biztosan nagyon megterhelő lesz neki az iskola szociális része, ami pedig eléggé jelentős része a világnak. Dehát ez van, megyünk tátott szájjal a fasz erdőbe aztán majd lesz valami, nem tudunk most jobbat, az is lehet, hogy oké lesz. 

Isis

 Megvolt a héten az iskolai tájékoztató a körzetes suliban. Azt hiszem, elképesztően szerencsések vagyunk. Ez a suli semmivel sem kevésbé felszerelt, mint a csúcskategóriás magániskola, amit megnéztünk - na jó, nincs plüss szőnyeg a teremben, de cserébe óriási udvar játszóterekkel és sportpályákkal, 3 (!) tornaterem, mászófallal, pingpongasztalokkal, fejlesztő kuckók, minden tiszta, új és napfényes, és 900 méterre van tőlünk. El sem hiszem, de tényleg. Mindkét osztály leendő tanító nénije tök aranyosnak tűnt, mindenki lelkes, és gyerekbarátnak is tűnik. Vannak fejlesztő szakemberek, gyerekpszichológus, gyógypedagógus, és az is tetszik, hogy csomó minden választható, de nem kötelező, sportok, zene, mindenféle. Hittan oktatásként választható buddhizmus is, ezen eskü elgondolkodom! 

Az a része döbbenet, hogy kézzelfoghatóvá vált, hogy iskolás lesz a gyermek, pedig szinte most született az alig több mint fél kilójával, hogy lett belőle ez a nagy, erős, iskolás fiú? És persze a zsigeri aggódás, hogy hogy fogja ezt megugorni, amikor még mindig nem mer szólni, ha pisilnie kell alvás (vagyis "alvás") közben az oviban? Közben meg agyilag már egyértelműen kevés neki az ovi, minden érdekli, rendszerekben gondolkodik, fejben oda-vissza olvas, stb., nagyon várom, hogy valahogy enyhüljön a szorongása és nyisson a gyerekek felé. 

Gymbe

 Őrületes, de már 4 személyi edzésen vagyunk túl. Ebből 3x szakadó hóban, jégben, ónos esőben kellett oda jutni. Egyik alkalmat sem mondtuk le, nem lettünk betegek, mindegyik edzést végigcsináltuk. Egyik barátnőm már viccelődött vele, hogy elkészültek-e már az "utána" képek, és nyilván még sehol se tartunk, de szerintem tök ügyesek vagyunk, hogy csináljuk, sőt, szeretjük, várjuk. 

Nyilván megemlítendő, hogy special thanks to anyós, aki lehozza az estéket a gyerekkel, aki eddig 4-ből 4-szer már aludt, mikor hazaértünk (another special thanks to melatonin spray, amit már csak 2 hétig adhatunk, utána nem tudom mi lesz - de ugye azon a hídon akkor, amikor). 

Isteniek a békés esték lemozogva, csendben, fehérje turmixot kortyolgatva, ami aztán már tényleg LOL, hogy jutottam el ide, vettem is magamnak külön shakert, mert az jár. A hónap kifejezése a gymbro (érted, gym+bro, edzőpajtás), amit tök máshonnét (meló kapcsán) hallottam, de összeköti az életem különböző síkjait. 

 Megvolt az első személyi edzésünk, éljen! Kedden a szakadó hóesésben mentünk, kb. ki kellett ásni a kocsit hogy el tudjunk indulni, gyökkettővel mentünk a takarítatlan úton, azt gondoltuk, hogy ha ilyen körülmények között nekiindulunk, akkor ennél csak könnyebb lesz. "Előtte" fotókat is készítettünk, direkt nem behúzott hassal, fürdőruhában. Döbbenet, mennyire nehéz nem behúzni a hasat fürdőruhában, próbáljátok ki! 

Jó volt az edzés, elég óvatosan kezdtük, szerintem ez villámgyorsan fog fokozódni. A tegnapi hólapátolás szerintem jobban kikészített, és a sportértéke is nagyobb volt, de brutál mennyiséget kellett lapátolni. 

Ma lesz a 2. edzés alkalom, egyelőre lelkesen várjuk. Az sem utolsó, hogy kedd este 9-kor hazaértünk utána, és a gyerek már aludt anyósom felügyelete mellett, ez így eléggé high life. 1 hete adunk neki minden este melatonint, a kb. másfél órás elalvási idő azonnal lecsökkent átlag 30 percre, döbbenetes. Elvileg csak 1 hónapig adhatjuk neki, szóval ez most valszeg életünk hónapja... kiélvezzük. 

BÚÉK

 Első munkanap az évben, 9:34 - már 1 órája dolgozom, és úgy érzem, elég is... ez mindig annyira nehéz. Kisfiam reggeli első kérdése az volt, hogy mikor lesz nyári szünet, teljesen jogosan. 

Nem volt szar a téli szünet viszont. Nem mondom, hogy nagyon arcon pörögtünk, de ez nem is feltétlen baj. Például összeírtam a 2025-ben általam elolvasott könyveket, és 20 db-ig jutottam (és kétlem, hogy mindre emlékszem), ez tök jó szám szerintem. A legeslegjobbak a Grecsó Krisztián: Apám üzent, illetve ami döbbenetesen csodajó, és nem értem, miért nem ismertebb, Margaret Atwood (tudjátok, aki a Szolgálólány naplóját írta) Maddaddam-trilógiája. Ez egy brutál jó disztópia, ami ordít a megfilmesítésért, szerintem AI-jal valami elképesztő jó lesz, ha megcsinálják, és egész biztos meg fogják, can't wait. 

Ami még durvaság: holnaptól járunk személyi edzőhöz! Már megvettük a bérletet, voltunk előzetes ismerkedésen, célok egyeztetése stb, vettünk a Lidlben akciós edzőruhákat is, szóval már tényleg csak maga az edzés hiányzik. A terem nincs túl messze, és a napokban ahányszor elmentünk előtte a napokban, elmondtuk, hogy "ide járunk", ami egyelőre viccesnek mondható. Engem nagyon fejbe csapott a tavaly őszi testzsír százalékom, de az edző szerint gyerekjáték lesz, csak izmot kell építeni! Heti 2-szer fogunk járni, ketten együtt, esténként, programnak sem utolsó, bár engem nyomaszt, hogy későn van (fél 8-ra fogunk járni), de az is nyomasztana, ha korán lenne, szóval ezt a kérdést elengedtem, most elkezdjük, az a lényeg.

Fogok csinálni magamról "előtte" fotókat, hogy lássam a változást, bár a fő cél az egészség, így a perimenopauza küszöbén.

Mentál

 A blogvember, lássuk be, nem sikerült, nem ígérek blogcembert sem. Fárasztó, nehéz időszak ez, mindig minden szürke, a melóba' kiderült, hogy van egy pszichopata, és tökre zavar, hogy ennyire benéztem, pedig azt hittem, ennél már fejlettebb az emberismeretem. Eskü jobban zavar, hogy benéztem, mint hogy ténylegesen gáz az arc.

Most az új, világmegváltó gondolatom, képzeljétek, hogy lehet, hogy jelentkezem metálhigiénés képzésre. Még rágom a dolgot, mert levelezőn, munka mellett elég hardcore, bár lehet kérni tanulmányi szabadságot (azt nem tudom, meg is adják-e, de kérni azt lehet), meg erősen kérdéses, felvennének-e egyáltalán, mert bár szerintem erre tényleg, igazán rátermett vagyok, nincsen a múltban olyan segítő tapasztalatom, ami állítólag a felvételinél nagyon sokat számít. Pedig szerintem sok embernek, sokat segítek, csak ez nem intézményes. Nyáron kell jelentkezni, ami most az ablakon kinézve úgy tűnik, mintha sosem jönne el, szóval még van idő ezt meghányni-vetni. 

 Feldobott a Facebook egy pulcsit, mondom ez de jól néz ki, rákattintottam, és az szerepelt a leírásban hogy "kitűnő választás a 45 és 60 közötti korosztálynak". 

Jövőre már belenövök.

Blogvember, suli

 Abból látszik, mennyire nem pörgök a blogszférán, hogy ma vettem észre Milonka blogján, hogy blogvember van. Tavaly szerettem, így megpróbálok így ötödikén bekapcsolódni, remélem, nem diszkvalifikálnak. 

A héten beszálltunk az iskolaválasztás nevű oroszrulettbe. Vagyis próbálunk a realitás talaján maradni. Van olyan ismerősöm, aki 2 elit iskola előkészítő kurzusára járatja a gyerekét (ami a felvétel feltétele), több körös rosták vannak, és nem akarnak lemaradni semmiről. Nekem ez worst practice kategória, de közben meg gyomoridegem van az állami oktatás gondolatától, amit úgy képzelek, ugyanazok a lekopott padok vannak mindenütt a rothadó alma szaggal, mint a mi időnkben + minden tanteremben van egy óriási Orbán-portré, és folyton elfogy a kréta. Közben pedig körzetes suli 6 éve épült, hatalmas, zsírúj, gyalog 10 percre van egy patakparton, és minden környékbeli szülő ódákat zeng róla, szóval elvileg ez egyszerű lenne, de azért szeretnénk kicsit körüljárni a dolgot.

Ma reggel elmentünk egy nagyon jó hírű elit alapítványi suliba nyílt órára, tájékozódni. Nincs túl messze, de a reggeli forgalomban 40 perc volt odaérni, ez már önmagában eléggé eldönti a kérdést. Viszont csodás volt látni azt a felszereltséget, hangulatot, vidám tereket stb., leesett állal néztünk körül. A rendszer nekem túlságosan rugalmasnak tűnik, az órarend az olyan FYI, hogy kábé mi lenne éppen, de a napirendet a gyerekek hangulatához, állapotához igazítják, amit én úgy képzelek, hogy az én szorongó, monotóniatűrő, kereteket szerető gyerekem ül a matek órán, és három másik gyerek hangosan fáradt, ezért lerohannak az udvarra. Szóval szerintem nekünk ez nem biztos, hogy ideális (és a pedagógus is megerősítette, hogy valid szempont, ez nem mindenkinek jó).

Összességében nem kaptunk olyan infót, ami alapján be kéne áldozni a lokálpatriótizmust és a nehezen bimbózó, de bimbózó ovis barátságokat (a többséggel együtt menne itt suliba), viszont lett egy kis rálátásunk, tájékozódni is jobban fogunk tudni, kérdezni is. 

Irreálisan sok energiát sem akarok ebbe tolni, mert öreg vagyok és fáradt, de azért tök izgi, hogy suliba megy a kiscsávó. 

 

Őszi

Na, de rég jártam erre! Beindult az év, a nyárra már alig emlékszünk, minden csípős, nincs egy rongyom, és sok a dolog. Hirtelen karácsony lesz, én mondom. Hová rohan az idő? És miért nem megyünk idén sem Thaiföldre, ahogy eddig egyetlen évben sem, a születésem óta? 

Örömteli dolgok is vannak azért. Például jár a gyerek falmászásra, és nagyon szereti, csillogó szemmel megy be és jön is ki. Továbbra is nehéz neki és félelmetes, de a kognitív feladatok és a mesekörnyezet élvezhető kihívássá teszik neki. Én már izmosabbnak látom így 3 alkalom után, és más helyeken is bátrabb, pl. mászókán, meg itthon is felmászik a bútorokra, mint egy átlagos másfél éves (juhú...). Volt neki iskolaérettségi teszt is az oviban, és a verbális képességei 100%-osak (verbális emlékezet, szövegértés, szókincs stb), ami állítólag nem túl gyakori, viszont egy szilárd alapot fog jelenteni a suliban. Szociálisan is javul, azt látom. Pl. megbeszélték az egyik kisfiúval, hogy átmegy hozzá a múlt héten, és tényleg át is mentünk, játszottak, bár óriás kapcsolódás nem volt, de ez nagy előrelépés. 

A meló is klassz, bár kicsit sok volt most az inger, több napos elvonulás, sok programmal, kis székeken üléssel közel egymáshoz, nulla szabadidővel, meg ilyenek, de talán ez is normalizálódik egy időre, plusz tényleg szerethető, a helyemen vagyok talán.

Csak ne lenne ilyen buzi hideg! 

 

Falmászás

Megvolt a falmászás-felmérés, ami tulajdonképpen egy próbaóra, a szülő is látja, kb. mi a módszertan és hogy zajlik egy foglalkozás, és a hópárducosok is felmérik a gyereket, hol tart, mennyire lehet vele kis csoportban együtt dolgozni stb. 

Szerintem szuper volt, és szívből érzem, hogy ez nagyon kell a gyerekemnek. Kifejezetten nehéz neki, nagyon-nagyon komfortzónán kívüli, de nagyon kitartó volt, beleállt, és a mesés körítés előre lendítette. Meg az oktató nagyon érezte, meddig mehet el, és mikor kell elengednie kicsit. Sokkal többet kihozott belőle, mint amennyit egy saját szülő képes (én már rég megsajnáltam, de nyilvánvalóan túlsajnálom), és már az első alkalom során csomót fejlődött. 4 fős csoportok lesznek, ez kicsit más lesz, mint így, hogy egyedül volt, de szerintem irreálisan fárasztó is lenne ezt mindig egyedül végigcsinálni. 

Azt mondták, nincs még egy mozgásforma, ami ennyire koncentráltan fejleszt, és én is ezt láttam, főleg a játékos feladatos körítéssel - pl. elrejtett az oktató a falon mindenféle színű golyókat, de a sárkány nyaklánca csak 3 színből készült, végig kell menni, keresni a golyókat, és a megfelelő színűeket ledobálni.

 Felfelé egyáltalán nem mert mászni a gyerek, de nem is erőltették, így a talaj felett 30 centivel, biztonságban mászott oldalra. Szerintem szuper ügyes volt ahhoz képest, hogy ő ezekben nem ügyes egyelőre, vagyis inkább nem bátor, de lehet, h ez hülyeség, pont hogy bátor, mert akinek ez könnyű, annak nem kell bátorságot gyűjteni! Olyan büszke vagyok rá. Azt is mondták, hogy okos. Naná. 

Boldog szülinapok

 Sikeresen lebonyolítottuk a hétvégi születésnapi rendezvénysorozatot, igazából a szombati családi buli és a vasárnapi gyerekzsúr is szuperül sikerült, mondjuk elég fárasztó is volt, de örülök, hogy bevállaltuk. A családdal tök jó volt együtt lenni, a pokoli meleg miatt benti-légkondis ebéd volt, nagymamámat tapssal ünnepeltük, hogy karból felhúzta magát a lépcsőn a lakásig (nem mindegy a kézilabdás múlt, bár vagy 50 éve abbahagyta), ettünk-ittunk-tortáztunk, játszottunk Hitstert, ami szerintem az egyik legszórakoztatóbb játék, zene részleteket kell hallgatni QR kódok alapján Spotify-on, és sorba tenni időrendben, és tök vicces, hogy apukám mindent kb évszámra pontosan tud 1958 és 1980 között, a későbbi dalokban mi, "fiatalok" jeleskedtünk, de tök szórakoztató tényleg.

Tortát is saját kezűleg csináltunk, erre elment kb az egész pénteki home office nap, kettőnknek, de szép is lett és finom is, meg hát ez volt a gyerek kívánsága, már rég kinézte egy édességes-böngészős-mesekönyből. Kakaós piskóta, mascarponés-fehércsokis krém, meggyes rétegekkel. 

A vasárnapi zsúr egyszerűbb volt, bolti torta (fagyi!), alap szendvicsek, pogácsa, medencézés, mindenki jól érezte magát, és boldog volt az ünnepelt is. 

Most egyedül ülök az irodában, ami azért elég pihentető, csak most már haladni kéne a munkával is. 

6

 Holnap lesz 6 éves a kismókus. Nehéz időszak ez, nem a felhőtlen örömé, hiszen 6 éve tragikus dolgok történtek, illetve lógott a levegőben a tragédia, és nekem ilyenkor évről évre minden előjön. Közben meg maximálisan megérdemli, hogy alaposan megünnepeljük, és örüljünk az életének, ami szintén meg is történik, párhuzamosan - erre lehet mondani, hogy vegyesek az érzéseink.

Holnap lesz nagy családi buli, elkészítettük neki a tortát, amit már régen kinézett egy szakácskönyvből, és elég macerás (fehércsokis-mascarponés-meggyes), főleg nekem, aki 2 évente süt tortát, de ma ketten összehoztuk, a hűtőben várja, hogy holnapra összeérjenek az ízek. Ajándékok betárazva, a fő ajándék egy festőállvány készlet lesz, 2 pici vászonnal, festékekkel, meg még csomó mindent kap, amit ahogy meghozta a futár, el is dugtam, szóval majd rácsodálkozom, hogy mik ezek, mert már nem emlékszem.

Vasárnap pedig zsúr lesz! 2 gyereket hívott meg, szóval mini-zsúr, de nem is bánom, első zsúrnak pont jó lesz, komfortos. Meleg lesz, majd medencéznek meg tortáznak (én pedig piálok a szülőkkel). 

Színes

- Te, Józsi! Van még abból a szutyokból?

- Abból a színes szarból? Nem tudom!

Eladók próbáltak így segíteni az OBI vásárlójának. 

Hangosan nevettem, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a terméknek, amiből a webáruház szerint 35 db-nak kéne lennie készleten, csak a hűlt helyét találtuk. Kerestünk egy eladót, egy szomorú nénit találtunk formaruhában, aki kérdésünkre csak még szomorúbb lett, és hirtelen faképnél hagyott minket (szó nélkül sarkon fordult és eltűnt), reméltük, hogy segítségért megy. Így is lett, megérkezett egy bácsi egy emelőszerkezettel, amire felállt és felvitette magát a polc tetejére, amit molinó takart, és fellibbentette a molinót, és olyan kupi volt mögötte, mint itthon. Meg is tetszett az ötlet, hogy takarjuk itthon is molinóval a káoszt. 

Nem találta meg a keresett terméket, és ő is eltűnt, de az ismert minta miatt már egész komolyan hittünk benne, hogy a mi színes szutykunkat keresi. 20 percet vártunk a leárazott kerti bútorokon ücsörögve, és közben találgattuk, hogy hová tűnt, ebédelni/cigizni/kakilni, vagy elnyelte a raktár? Előkerült aztán diadalittas ábrázattal, és rosszul is éreztem magam az ebéd/ciki/kakilás teóriám miatt, úgyhogy végül 3-at is vettünk a színes szutyokból, ami teljesen indokolatlan, de előbb-utóbb elfogy. 

Fal

 Új izgalomban vagyok. Ovis javaslatra elvittem a gyereket egy gyógytornász/dévényeshez, mert bizonytalan a mozgása, és az agyféltekék közötti együttműködése is nehézkesnek látszik, valamint sokkal okosabb, mint amilyen ügyes, és ennek csak egyik komponense, hogy okos, a másik az, hogy nem annyira ügyes. 

Az újabb néninek (akihez vittem) rengeteg ötlete és kérdése volt, nem érti, mérnem szereti a gyerek a hintát, amikor már kis korban hintáztattuk, meg nem érti az elakadásokat, hiszen megvolt rendesen a kúszás-mászás, mondom érdekes, eddig más azt nem értette, hogyhogy életben van és egészséges, na mindegy, nyilván sok mindenben igaza volt, én pedig defenzív-anyatigris vagyok. Erősíteni kell a törzsizomzatát és a felsőtestét, és ehhez kéne valami sportot keresni, mondta. Úszás jó, de nem az igazi, mert lassan erősít meg, mondta. Ha lány lenne, balettre küldené, mondta. De hát fiú, mondtam. Hát igen, mondta. Nincs-e az oviban labdás torna (?), kérdezte. Nincs, mondtam. Maradjunk a létező sportok világában, ne találjunk ki újakat, gondoltam. Ilyen útravalókkal engedett minket haza.

Na de mi rájöttünk, hogy a falmászás lesz az igazi! Némi kutakodás után találtam fejlesztő falmászást, és jelentkeztem is. A leírást olvasva pont nekünk találták ki, gyógypedagógus tartja, pont a hozzánk hasonló ép, de elakadásban lévő gyerekeknek. Iszonyú drága, de ha segít, akkor potom pénz. Most várom, hogy visszahívjanak, menjünk felmérésre, legyen megfelelő időpont, és tetsszen is a gyereknek - ez utóbbit nehezen képzelem el, de ha cukorfalat a pedagógus, akkor működhet. Nem utolsósorban pedig a falmászás tök menő szerintem, ami lássuk be, a legfontosabb kritérium. 

Boa

 Az a közös Kós Hubertben és bennem, hogy pénteken mindketten hánytunk. Amiben különbözünk: ő előtte nyert egy VB aranyat, rólam ez nem mondható el.

Elkaptam a gyerektől az új kórságot, ami neki 2 nap lázzal és kis hasfájással járt, de ugyanúgy futkározott, mint más napokon. Nekem bezzeg 24 óra szinte kiesett az életemből, a WC-n feküdtem, lázzal, fejfájással, és nem bírt el a lábam. Eszembe jutott a South Parkból az a rész, amikor a PETA-aktivista és egy strucc(?) szerelemgyereke azt könyörgi: ööölj meeeg (ami meg az Alienből van, ami engem kevésbé mozgatott meg, mint a South Park, na mindegy). 

Már nagyjából jól vagyok, a teljes regenerálódás, gondolom, 1 hónap lesz, amikor meg már jön is az őszi takony. 

Nyári

 Azt mondta ma az egyik kollégám, hogy szerinte blogot kéne írnom, biztos tök jó lenne. Mondtam á, kinek van erre ideje, meg egyáltalán, minek.. :D mondjuk tényleg nem sok időt keresek erre mostanában. 

Mindjárt lepereg a nyár, nekem előjön ilyenkor a szüléssel kapcsolatos PTSD-m, menetrendszerűen, de talán évről évre halványulva. Rajtam kívül szinte mindenki szabin lesz, és bár van csomó feladatom, nincs időnyomás, és a végén kapkodás lesz, cserébe most szét fogom magam unni. Logikus lenne, hogy akkor inkább haladjak a feladataimmal, nem? 

Az időjárás pedig szerintem őszies. És idén nem is döglöttem még meg úgy istenigazából a melegtől, nem tudom, megússzuk-e, bár remélem, azért lesz még nyár. 

Back 2 life, back 2 reality

 Ma elindultak újra a szürke hétköznapok, és döbbenetes, hogy július közepe van, és szinte az összes nyári szabadságomon túl vagyok, sőt, szinte az egész évesen. Nem volt még ilyen, de hát ezt is ki kell próbálni, alkalmazkodva az ovi szünethez, ami múlt hét pénteken véget ért. Jövőre már talán vállalható lesz 1-2 hét napközis tábor, és akkor nagyobb lesz a rugalmasságunk.

A munka enyhén szólva fáj, másfél órája ülök a gép előtt, és határozottan úgy érzem, hogy ennyi elég is volt... a home office hátránya, hogy nincs az, hogy fél napot kávézok meg dumálgatok a kollégákkal akklimatizálódás céljából, hanem azonnal darálom az emaileket. Na de ez ilyen, vissza kell rázódni.

A gyerek fél éjjel forgolódva virrasztott, nem tudom nem meglátni az összefüggést az ovi kezdéssel, és ez eléggé szívszorongató. Reggel aztán alig bírtuk felkelteni. De onnan nem tűnt úgy, mint aki nagyon nem akarna menni oviba, szépen elkészült, és mivel ügyelet van, több csoport kerül összevonásra (másik oviból is jönnek), ezért a nyárra "átmeneti" jelet kapnak. Neki maradhatott volna a szokásos maci, de azt mondta: "elfogadom a bögrét a nyárra", szóval kis kalandvágy csillant fel benne.