Ma délután lesz az állásinterjú a régen vágyott céggel. Most azt érzem, semmi kedvem hozzá. Próbálom magam összeszedni, fejben már kikészítettem a szokásos első körös interjú szettem (anno csak online találkoztunk, így szerintem mindegy, mi volt rajtam, nem is emlékszem), átnéztem a cég weboldalát és az önéletrajzom (sosem tudom, hol mikor dolgoztam pontosan), és ezek most szerintem tényleg szívesen látnak. 

Csak sajnos nagyon küzdünk az ovival, továbbra sem akar menni a gyerek, sőt egyre kevésbé, és nem is oldódik fel egész nap. Borzalmas így ott hagyni, nagyon feszít a lelkiismeret-furdalás egész nap. És a tehetetlenség. Ma ott maradtam egy órácskát a folyosón, és időnként kijött valaki információt adni, vegyes/szar hangulata volt, és azt mondta a dadusnak, haragszik anyára, mert dolgozni megy. Legalább mond valami konkrétumot, amivel lehet valamit kezdeni. 

Reggel mindenféle érvet próbált itthon felsorakoztatni, hogy miért ne menjen oviba, a legcukibb ez volt: "itthon maradok, és akkor tudsz egész nap puszilgatni" - erre ki ne olvadna el? Közben meg megszakad a szívem. Kértem időpontot gyerekpszichológushoz, de az nem lesz egy instant megoldás, próbálkozunk amivel tudunk, de nagyon nehéz ez most.