Sí + meló + tetkó

 Nnna, hol is kezdjem? Sok minden volt a héten.

Tegnap jöttünk haza a síelésből. Brutálisan sok hó volt, csomót esett is, hatalmas pelyhekben, gyönyörű volt. Hatalmas élmény volt, a gyereknek is, aki túl sok havat még nem látott. Trappolt benne, hógolyózott, épített, nagyon élte. Picit lécre is állítottuk, de annyit bénáztunk a felszereléssel, plusz olyan messze volt a pálya, hogy mire oda értünk és minden be volt állítva, addigra éhes és fáradt volt. De azért lépegetett kicsit síléccel a lábán, meg csúszott is kicsit. Olyan büszke vagyok rá, 2 évesen még alig járt, most 3 és fél éves, és síel. Meg olyan kis stramm volt. Nem fázott a hidegben, a hosszú kocsiutak alatt vagy aludt, vagy a hull a pelyhest énekelgette, az étteremben ette a pizzát/rántott húst, mindenben benne volt. Voltunk egy óriási aquaparkban is, Közép-Európa legnagyobb aquaparkja vagy mi (Tatralandia), az is szuper volt, nagyon élveztük. Úgyhogy klassz kis túra volt, bár iszonyú macerás és fárasztó,tegyük hozzá.

A várva várt munkahely pedig épp ghostingol, ami végülis szakítás, ha jól sejtem. Múlt péntekre ígértek visszajelzést. Hétfő délután rákérdeztem, és azt válaszolták, hogy majd a héten lesz végső válasz. Úgy gondolom, épp véglegesítik a megegyezést a másik jelölttel, és amíg az nincs meg, addig nem offolnak engem. Persze ne legyen igazam, de szerintem sajnos ez van. Rohadtul sajnálom, mert ezt szívesen csináltam volna, plusz reális a csomag, helyszín, juttatások, csapat amit láttam belőle szempontból. Kicsit még reménykedem, amíg nincs végső elutasítás, de jó lenne már ezen is túlesni. 

Na és a tetkó. Épp egy hete csináltattam, még az óra is stimmel. Nagyon jó élmény volt összességében, rítus, ahogy a pszichológusom mondta, és tényleg olyan rituális érzésem volt, onnantól, hogy elindultam itthonról. A mintát csak ott láttam először helyben (ezt eleinte nem akartam vállalni, de annyira tetszenek a csaj munkái, és senki másé fele ennyire sem, hogy végül belementem, azzal, hogy a helyszínen lehet változtatni és/vagy eljövök, ha nem tetszik). Módosítgattuk ide-oda, míg egyszer csak kicsordult egy könnycseppem, és azt éreztem: "ez az!". Aztán seperc alatt felvarrta, összesen 1 órát voltam ott. Közben beszélgettünk, elmondtam, hogy a kislányom emlékére van, meg meséltem a kisfiamról is. Kicsit fájt, de kevésbé, mint gondoltam, hogy fog. Mikor kész lett, akkor tökre megijedtem, hogy jézusom, én ezt hogy gondoltam, de aztán maradt az öröm. Olyan ünnepi volt, tenni valamit magamért és a nem velem lévő gyerekemért. Most kicsit hámlik, de már majdnem végleges a látvány.