Hetem

 Nnna. Újfajta izgalmak előtt állunk, és ezek most épp jófajtának tűnnek. Holnap megyek állásinterjúra a Céghez Ahol Szívesen Dolgoznék. Ez az, amiről már írtam nemrég, akikkel egy ideje zajlik a kacérkodás. Holnap lesz a 6. (!) interakció velük. Már csak ketten vagyunk jelöltek. Innen lehet igazán magasat esni, na de még akár az is lehet, hogy valami jó lesz ebből.

A másik dolog, ami előttünk áll, és izgatottan várjuk, az a síelés. 5 éve nem álltam deszkán, nem igazán sportolok, a gyerek is ki fogja próbálni, és mínusz 10 fok lesz, szóval van min izgulni, és még az is, hogy  addig ne dőljön ki a bölcsiben, ami egy komolyabb orosz rulett érzés. 

2 hete guggolgatok itthon, hogy legyen értelme kimenni a pályára egyáltalán, és tegnap vettünk nekem bukósisakot, mert már 5 éve is én voltam a pályán az utolsó mohikán a tesómmal ketten, akiken nem volt sisak, és tesóm tavaly esett egyet, ami után konkrétan nem jutott eszébe, hol dolgozik (pedig neki volt munkahelye, nem úgy mint nekem), és annyira beszart ezen, hogy azóta sisakban nyomja ő is, és akkor már tényleg nekem is kell na. 

A gyereket majd taszigáljuk kicsit a vízszintesen valami mini sílécen, szerintem sítanulás szempontjából abszolút korai, de a konduktor szerint jó kis egyensúly fejlesztő. Meg persze szokja csak a feelinget. Ideje megtanulnia, hogy mi az a mínusz 10 fok.

Na és hogy a heti izgalmak tényleg sosem látott magasságba emelkedjenek, az interjú és a síelés között van egy olyan program pontom, amilyen még sosem volt: tetováltatok. A gyász folyamataim részeként jutottam arra, hogy szükségem van erre. Látok rá esélyt, hogy segít. 

Majd beszámolok, mi és hogyan valósult meg a fentiekből.