Szün

 Na végülis ma van a szünet utolsó napja. Még egy hétvége és huss. Nem volt a legkönnyebb időszak, sajnos karácsony előtt meghalt az apósom, karácsony után pedig a nagybátyám, és bár egyikük sem volt napi szinten az életünk része, bizonyos szempontból így még nehezebb. Rengeteg az intézni és feldolgozni való, még ha nem is az én "közvetlen" csomagom, de kis családunk ebben is együtt kell, hogy helyt álljon. 

Voltunk itt-ott, kirándulni, szánkózni, családozni, tegnap még szülinapi zsúron is. Az egyik kedvenc élményem volt, hogy átmentünk a barátainkhoz, ahol van egy 3 éves kislány, akivel szemmel látható a kémia a fiunkkal, és most konkrétan együtt táncoltak, és teljesen új arcát láttam a kisfiamnak, hogy akar és tud is örömmel kapcsolódni egy másik gyerekhez, ezt eddig még sosem láttuk. Örömtől pityeregve néztük őket, ahogy zenére hóangyalkáznak a szőnyegen, egymás szemébe nézve, nevetve. 

A tegnapi zsúr sem volt teljes szociális kudarc. Volt 5 db ötéves, és a miénk inkább egyedül, de a többiek közelében játszott, és a tortázásnál az ünnepelt mellett ült, és itthon boldogan mesélte, hogy a nap fénypontja volt, hogy Zsoltika mellett ült, mert Zsoltika az ő barátja, és majd meghívja a születésnapjára. Szóval alakul ez szépen, lassan. 

Az új munka miatt is stresszelek természetesen, egyrészt a felmondás miatt (ami tudom, teljesen értelmetlen), másrészt ott a kétely, hogy jól döntöttem-e. Ez utóbbi nem teljesen értelmetlen, hiszen nem tudhatom biztosan. Az ismert tények alapján egyértelmű döntés volt, de nyilván a fene tudja.