Kezdek ráérezni a pihenés, a magammal foglalkozás ízére. Kellett hozzá idő, de megérkezett. Tegnap délelőtt egy regényt olvastam, ami a gyászról, elengedésről, bűntudatról szól, és a pszichológusom azt írta: "erősen ajánlom Önnek", és persze eléggé kikészített, de mégis gyönyörű olvasmány. És sok gondolatot (meg könnyet) fakasztott.
Délután pedig Wim Hoffal ismerkedtem, a Jégemberrel, és az ő csodás módszerével, és úgy döntöttem, kipróbálom a légzőgyakorlatait. Napi 10 perc, most épp akad ennyim.
Ma délelőtt a függőágyban ringatóztam, újabb betűket falva.
Jó ez most nagyon, és örülök, hogy megléptem ezt, akkor is, ha már sanszos, hogy nem tart sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése