Nem jártam erre mostanában. Nem azért, mert nem történik semmi, és nem is azért, mert bármi baj lenne. Egyszerűen lobog a hajam a hétköznapok száguldásában.
Most pl. teljesen zombi vagyok, mert fél 4kor (!) keltünk. Ilyenkor a gyerek teljesen matrica, teljes erejéből hozzám lapul, ölel, közben ezerrel forgolódik, én csak húsdarálónak hívom, és persze én vagyok a hús. Annyira borzalmas ez, és valahogy azt érzem, a jelenlétem ingerli (ha nem lennék itthon, szerintem visszaaludna), viszont ha próbálom magára hagyni, akkor attól ilyenkor teljesen kiborul. És az éjszaka közepén ez sem látszik járható útnak. Marad a húsdarálás, és a reménykedés, hogy bealszik rendesen. Szerintem fél 4 után összesen ha fél-1 óra alvást sikerült összecsipegetni. Nagyon nem bírom már ezt, meg a kiszolgáltatottságot, hogy bármikor történhet egy olyan, hogy én nem alhatok, és tehetetlen vagyok ez ellen. Persze most önzőnek érzem magam, hiszen a gyerek sem alszik, és ő 5 éves, szóval neki ez még nehezebb - igaz, szerintem ebéd után kialussza magát szépen az oviban.
Múltkor írtam, hogy munka témában felvillant a lehetősége annak, hogy Van Igazság, és most kiderült, hogy nem csak hogy tényleg van, hanem hogy meghaladja a képzeletet a tartalma. Másfél éve, mikor ide jöttem dolgozni, határozott idejű szerződést kaptam, és ezt nem teljesen értettem, de egy pont után nem firtattam. Az akkori közvetlen főnököm akkor már eléggé terhes volt, és lehetett tudni, hogy fél évig lesz otthon a babával, utána jön vissza. Ebből az lett, hogy tologatta a visszajövetelt, de közben bele-beleszólt dolgokba, rálátás nélkül és leginkább megnehezítve a dolgomat, meg a többiekét is. Ebből már eléggé elegem lett, de mire ennek hangot adtam a főnököm főnöke felé, kiderült, hogy nyitott kapukat döngetek, és szerinte is tarthatatlan ez így, valamint ismét tolt a visszajövetelen, amit a megbeszéltekkel ellentétben csak részmunkaidőben akarna vállalni, szóval az lett a vége, hogy átszerveztek minket, és az új felállásban nincs helye (valszeg nem is lesz). Ez így szemétségnek hangzik, de másfél éve hintáztat mindenkit, és ismét lökött volna egyet a hintán, ami miatt elég nagy volt már az összevisszaság, nem működött túl jól a csapat.
Valamint az is kiderült, hogy ő engem egyáltalán nem akart ide felvenni. Azt mondta kategorikusan, hogy NEM, inkább keressünk tovább. Csak mivel már nagyon terhes volt, a főnöke azt mondta, hogy ő eldönti ezt, és jöjjek én, határozott szerződéssel, aztán ha visszajön a csaj, és nekem lejár a szerződésem, max nem hosszabbítjuk meg. (9 hónap után át lett írva határozatlanra, mert közben teljesen beváltam itt mint munkaerő, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, az viszont nyilvánvaló volt (mint most kiderült), hogy a csaj és én nem tudunk majd együtt dolgozni. Én nem tudtam, hogy ő ennyire negatív felém, de érzések szintjén megvolt az egész sztori, és eléggé féltem, hogy mi lesz, ha visszajön. Minden interakciónk furcsa volt, helyenként kifejezetten gáz, pedig én szerintem mindent megtettem a jó kapcsolatért, de éreztem, hogy nem kóser, a végére pedig kifejezetten csúcsosodott is az egész. Végül akkor tehát "győztem", bár nem tudtam, hogy versenyben vagyok. És amúgy szarul esik, hogy nem akart felvenni, és durva, hogy ha tudtam volna, akkor mi lett volna, pl. nem jövök ide, vagy legalábbis nem igyekszem ennyire. Na de mindegy már. Az érzésekre érdemes hallgatni, nem véletlenül vannak azok.
