Közeleg az athéni kiruccanás, és valahogy én is haladok a folyamattal, egyrészt nehéz nem örülni annak, hogy a szálloda tetején medence van, ahonnan kb. karnyújtásnyira van az Akropolis, másrészt marha sok lesz az egész, nekem is, a családnak is, de talán segít az önállósodásban, és minden tök oké lesz. 

Hálisten haladunk az ovival, állítólag már tényleg játszogat a gyerek a kislánnyal, akiről eddig  csak ábrándozott, pl. olyan sztorik vannak, hogy "szedtem neki pitypangot, de nem tetszett neki, mert lekonyult (that's what she said), aztán szedtünk másikat és elfújta", meg szombaton megyünk ennek a kislánynak a szülinapjára, már megvettük az unikornisos ajándékot is, kíváncsi leszek, mi lesz belőle.

Ja és ami kevésbé derűs: a vezető óvónő üzente kérdésünkre, hogy az anyák-napi piknikre csak egyikünk menjen. Ez a legdurvább WTF, és még nem üzentünk neki vissza semmit, meg minden reggel neki adom át a gyereket, szóval lenne alkalmam nyakon hányni, de eldöntöttük, hogy mindenképp megyünk mindketten. Az asszertivitás jegyében ezt közölni kéne vele előre, de semmi kedvem nem volt még. Esetleg készítek neki egy oklevelet, hogy "Az Első Homofób Megnyilvánuló", mert még eddig semmi hasonló nem történt velünk. Állítólag azt mondta indokként, hogy másnak is csak egy anyukája jön... Nyilván hülyeség volt megkérdezni egyáltalán, de azt gondoltuk, ez a módja, ha megkérdezzük, hogy ugye ez oké. 

Camekék

 Arról nem írtam még, hogy hová fajult az állástinderezésem legutóbbi vadhajtása (aka CAMEK, Cég, Aki Már Egyszer Kikukázott). 

Ugyebár itt végigmentem a zsákbafutás-lepényevés típusú vetélkedőn, majd eltűntek hetekre, mind a Cég, mind a közvetítő fejvadász, ebben nagy egyetértést mutatva, miszerint reális ez a fajta ignorálása a jelöltnek. Aztán előkerültek a fejvadin keresztül, kérdezvén, aktuális-e még a nyitottságom, mivel valaki mást választottak elsőre, akivel nem sikerült végül megállapodni, és én lennék a B-terv. Mondom jó, akkor nézzük meg, már csak egyetlen köröcske Teamsen valami külföldivel, miért ne. Ezt visszajeleztem, majd ismét eltűnt mindenki kb. 2 hétre. 

Mikoris felhívott a fejvadász, hogy neki még mindig nincs semmi infója rólam, de azt elárulhatja, hogy kértek be új embereket, kevesebb tapasztalattal, mint ami nekem van, és mivel neki (a fejvadinak) ELSŐDLEGES A JELÖLTÉLMÉNY, ezért elárulja, hogy sűrű élettapasztalata alapján (fiam lehetne) valószínűsíthető, hogy ezek engem ide már nem fognak felvenni, és inkább zárjuk ezt le. Hogy nekem jó legyen. Mondom jóvan, hát én is rájöttem már erre magamtól is, de azért köszi. 

Na és akkor előállt vele, hogy lenne itten egy új pozíció, érdekelne-e... Hát ezért lett neki hirtelen fontos a jelölt élmény. Mekkora trágya arc itt mindenki, Camekék és a nyikhaj is, ezek tényleg így mozognak az életben? (Nem érdekel az új pozi.)

Mix

 Eltűntem, mint az aranyóra, részben belefulladtam a húsvéti csokikba, de igyekszem most már kienni magam. Volt húsvéti családi grillparty, tavaszi szünet, rengeteg kerti munka, meg tök jó ez az idő, bár nyilvánvalóan meg fogunk sülni nyáron, de most olyan klassz. Vettünk chillezős bútort az erkélyre, ami nálunk hiánypótló volt, és nagyon olcsó de mégis kényelmes, tegnap este már meg is volt az első kiülős borozásom, és még szúnyogok sincsenek. Valszeg most kéne megállítani az időt, vagy legalábbis az időjárást. 

Lesz ma ovis szülői, ami abból a szempontból biztosan jobb lesz az előzőnél, hogy most nem kell SZMK tagot választani/jelölni/kényszeríteni, szóval mi baj lehet? Esetleg kiderül, hogy a nyári szünet hivatalosan 4 hét, de nem hivatalosan májustól októberig tart, és csak ügyelet lesz a pincében, vagy nem tudom, hátha nem is lesz semmi kellemetlen. 

Ma volt a tavaszi szünet utáni első ovis nap, és izgultam, hogy vajon egy harmadik beszoktatást kezdünk-e el, és megint minden szörnyű lesz-e, de hálistennek tök oké volt. A szünetben, saját kérésére, vinni kellett locsolni a gyermeket, és örült, hogy találkozik a pajtásaival, szóval lassan tényleg eljutunk talán oda, hogy feltalálja magát a többi gyerekkel, nagy boldogság ez a szívemnek. 

Az is lesz még, hogy 2 hét múlva megyek 5 napra Athénba, cégesen, és vegyesek az érzéseim. Egyrészt napfény, tenger, változatosság, multikulti, Akropolisz, és finom görög ételek, másrészt félek, hogy sok lesz ennyi idő a kisfiamnak nélkülem, és persze az egész családnak a logisztika, ez nyomasztó. Választásom nincs, és előre kell menni, hátha egész jól megoldja, és halad az önállóság útján. 

Parti

 Kisfiunk megkapta élete első zsúr meghívóját. Az ovis zsákjába volt téve, rajta a neve, a jele, és a leendő szülinapos kislány neve és jele, szépen kitöltve az unikornisos képeslap, hogy kit, hová, miért hív. Annyira menő, és megható is, ez egyértelműen a saját szociális "sikere", főleg, hogy ez az a kislány, akiről csomót beszél, és távolról rajongja, plusz azt mondja rá időnként, hogy a testvére. Múltkor festett neki itthon egyet, meg mesélte, hogy volt valami összepacsizás, szóval alakítja a kis kapcsolatait. Pár hete még tudni véltem, hogy ő lesz a csoport fura gyereke, aki nem barátkozik senkivel. Amúgy még mindig nem barátkozik igazán, de tökre nyit, és íme, zsúrba megyünk, olyan megható! Ahogy az egyik barátnőmmel írtuk: az ember tiszta szívből, egész nap örül, ha a gyerekével valami jó történik, mint mondjuk mikor 16 évesen randira hívta a kiszemeltje, csak még annyival jobb, hogy randizni sem kell :D 

Még az is van - ahogy egy másik barátnőm mondja - , hogy lebaszódtam a körhintáról ismét, azaz lebetegedtem. A szokásos influenzás szédülős fos, csak én ilyenkor tényleg harmat gyenge vagyok és kb. használhatatlan. Valószínűleg segítene, ha időben felismerném az életemben azokat a ritka napokat, amikor nem fáj a derekam és beteg sem vagyok, és ezeken a napokon gondolkodás nélkül sportolnék valamit - ez segítene a másik 2 dolgon is. 

Hét

 Hosszú ez a hét, gondolom, mert a hétvége is eseménydús volt, és egybe is folyik az egész. 

A hosszú hétvégén voltunk Ausztriában, Bad Blumau-ban, a Hundertwasser-tervezte fürdővárosban, vagy nem is tudom, minek nevezzem, fantasztikus az egész. A legjobb kívülről, bebarangolni a hobbit-lak szerű házak közé, szerintem nekem végig tátva volt a szám, nagyon extra az egész. A fürdő belül is klassz, de nem akkora durranás, mint kívülről. Nagyon élveztük, a kisfiú is, boldogan medencézett, megtanult a mély vízben kihasalva kimászni a medencéből, és bátran beugrott, persze elkaptam, de tavaly még nagyon óvatos duhaj volt ezekben a dolgokban, jó látni, hogy mindent megtanul.

Az oviban is nagy előrelépések vannak, felszabadult, hangos, és már kapcsolódgat a pajtásokkal, bár szerintem még mindig outsider, de ebben is van fejlődés. A múltkor állítólag ő irányította a körtáncot, a korábban nemszeretem óvónéni ölébe beült, és hangosan kiabálta a többieknek, hogy most jobbra, most balra. Tényleg percek alatt tud minden változni.

Az is volt, hogy hívott a Cég Aki Már Egyszer Kikukázott, miután úgy eltűntek 3 hétre, mint az aranyóra, hogy valakit kiválasztottak és végigvittek a folyamaton, de végül nem sikerült vele megegyezni, és még érdekel-e a pozi. Kicsit rossz szájízzel igent mondtam, elvégre menjünk el a végéig, ha már ennyi energiát belefeccöltem, úgyhogy most ismét időpontot várok tőlük az utolsó, globál kollégával folytatandó körre. Túl sok hitem nincs már az egészben és kicsit le is szarom, aztán meglátjuk, bármi lehet ebből. A mostani helyemen úgyis gyülekeznek a viharfelhők, erről nem annyira akarok írni, mert mindig félek, mi van, ha véletlen magára ismer, akiről írok - pl. a Cég Aki Már Egyszer Kikukázott, mondjuk csaknem.

Chill

 Nyugalmas napok a szerdák. A kedd mindig hosszú, mert irodai nap, aztán este 9-ig impró van (ami egyébként megint, jó ideje annyira kellemes és kísérleti és érdekes, nagyon szeretem), és ideális esetben már alszik a gyerek, mire hazaérek. Szerdán pedig home office, melegítőben, reggel kényelmesen átgurulunk az oviba, aztán itthonról teszem a dolgom, munka, mosás, illetve most épp bevallom, hogy olvastam is, mert kaptam kölcsön egy könyvet, aminek az a címe, hogy Szakadékból a fényre, és egy siketnéma-vak lányról szól, aki egy tanító segítségével megtanul kommunikálni, és végül bejárja a világot és segít, pénzt gyűjt, előad, könyveket ír, szóval gondoltam, belelapozok, és nem igazán tudom letenni, de ez belefér most egy kicsit. 

Délután elgurulok a fiúcskáért, ráérősen hazajövünk, én rolleren, ő futóbiciklin, bár hazafelé inkább szaladni szeret, szóval én rollerrel sietek utána, és közben hozom a futóbiciklit is, de minden virágnál megállunk, imádom ezt a nyugalmas bóklászást. 

Amióta van fogalma a hét napjairól, különös örömmel tölti el az ovimentes péntek gondolata, most is tudja, hogy már csak a csütörtök, amikor menni kell, és aztán megyünk "Ausztrájba", ahogy ő mondja, és már van listája róla, hogy milyen dalokat akar majd ott énekelni, meg majd látjuk a színes házakat. Imádom, ahogy rakja össze a világot. 

Nehéz

 Tegnap este egy órácskát kettesben voltunk otthon a fiúval fektetés előtt, és beszélgettünk, olyanokról, hogy az oviban ki hangos, ki csendes, ki magas, ki kevésbé. Több csoporttársnak van kistestvére, babák, akik az anyjukra kötve vagy babakocsiban "jönnek" a nagytesóért. Kérdezte a fiam, hogy hívják XY kistestvérét, az aznap az oviban látott babát. Mondtam, hogy nem tudom, de holnap nyugodtan kérdezze meg XY-tól, amitől rögtön szégyellős arcot vágott, végül abban maradtunk, hogy vagy megkérdi ő, vagy én, ha találkozom az anyukával. 

És aztán megkérdezte, hogy az ő testvérét hogy hívják. Nem tudom, ilyenkor mi van a kis fejében, csak gyakorolja a fogalmakat, és/vagy az egyik csoporttársra azt szokta néha mondani, hogy ő a testvére, szóval van itt némi kavarodás. Nekem a kérdésre elfutotta a szememet a könny, és megjelent a fejemben a felirat, amibe talán kapaszkodom ilyenkor, hogy próbáljak önazonos és nyitott lenni, és akkor elmeséltem neki újra a testvérét, a nevét, hogy beteg lett és már nincs velünk, és hogy a szívünkben ott van mindig, hiányzik és szeretjük. 

Nem igazán tudom, mit, mikor, mennyit kéne neki mondani, szóval próbálok a szívemre hallgatni és rövid lenni, de teret adni az esetleges kérdésekre. Nem volt kérdése, szerintem kognitíve nem érti, konstatálta és kommentálta is a szomorúságomat, de aztán másról kezdett beszélni, és hagytuk is ennyiben. Gondolom, többet nem tudok tenni.